Szabó Tímea(Párbeszéd Magyarországért)

1976. január 18-án született Budapesten. Pályafutását újságíróként kezdte, öt évig tudósított amerikai és brit lapoknak valamint hírügynökségeknek Magyarországról. Ezután a Harvard Egyetem egyik kutatóprogramjában vett részt, amelynek később kutatásvezetője lett. 2001-től Afganisztánban dolgozott, ahol az ENSZ helyi szervezetének segített az új kormány felállításában. 2004-ben csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottsághoz, 2010 óta az országgyűlés tagja. A Párbeszéd társelnöke.

Beszélgettünk mindennapi munkájáról, a kezdetekről, valamint aktualitásokról.

– Milyen út vezetett a parlamenti székéhez?

– Már egyetem alatt újságíróként dolgoztam, ahol a parlamenti munkáról is tudósítottam. Itt kerültem először közel a politikához. Aztán a nemzetközi és hazai civil munkám során rengeteg tanultam arról, hogyan lehet vagy épp nem lehet befolyásolni a döntéshozatali folyamatokat. Civilként láttam, hogy korlátos a beleszólásunk a közös ügyeink alakításába, innen is jött a gondolat, hogy megpróbálom más irányból is jobbá tenni az országot: csökkenteni a szegénységet, növelni egy egyenlőséget, segíteni a nálunk kevésbe szerencséseknek, javítani az egészségügy helyzetén. Politikai pályafutásom előtt, még civilként láttam egy interjút az LMP akkori vezetőjével, Schiffer Andrással, akivel egyetértettem abban, hogy nem elég a karosszékben politizálni, saját kezünkbe kell venni a közösségeinket érintő kérdések alakítását. Nem sokkal később csatlakoztam az akkor még mozgalomként működő LMP-hez, aminek később, az európai parlamenti választáson listavezetője is lettem. 2010-ben pedig elindultunk az országgyűlési választáson, azóta vagyok képviselő, 2013 óta a Párbeszéd színeiben.

Interjú sorozatunkban fiatal képviselőnőkkel beszélgetünk. Fontos kérdés, az is hogy ők miképp látják saját helyzetüket. Önnek okozott-e nehézséget – elsősorban a munkáját tekintve -, hogy fiatal képviselőnőként vesz részt a parlamentben?

– A nőket lealacsonyító hozzáállás a mai napig jelen van a parlamentben, elsősorban a kormánypártok részéről. Ezt szinte heti szinten tapasztaljuk nem csak plenáris üléseken, hanem a bizottsági és egyéb munkákban is. A személyes munkámat nem tudja hátráltatni, mivel én „szívósabb” vagyok annál, minthogy megsértődjek egy-egy oda nem illő, középkort idéző beszóláson. Ez sokkal inkább rendszerszintű probléma. A durva nők elleni beszólásokat sohasem szabad egy képviselőnek magára vennie, ezek elsősorban nem róla szólnak. Az összes nő érdekében, védelmében és jogaiért ki kell állnunk. Egy-egy lekezelő megnyilvánuláson keresztül ugyanis nem egy képviselőt, hanem az összes nőt tekintik a társadalom kevésbe értékes tagjának. Az egyik leghírhedtebb eset a pár évvel ezelőtti nők elleni erőszakról szóló éjszakai parlamenti vita volt. A kormánypárti képviselők arra nem számítottak, hogy mi ezt élőben közvetítjük a közösségi médián keresztül. Az sem véletlen, hogy ezt a vitanapot éjszakára tették, hogy senki ne tudja követni. A fideszes képviselők ekkor mondták ki nyilvánosan, hogy ha a nők többet szülnének, akkor nem lenne ellenük erőszak. Szerintük a liberális oktatásnak köszönhető az, hogy mi nem tudjuk hol a helyünk, azaz a konyhában. Az ezt követő nyilvános botrány után, amiért végül felesége nyomására Rogán Antal kért bocsánatot, igyekeztek visszafogni magukat a kormánypárti képviselők. De ez persze nem annyira sikerül, hiszen nekik a zsigereikben és gondolkodásukban annyira benne van ez a fajta gondolkodás, hogy azt teljesen elfojtani nem tudják.

Van egy másik típusú – szintén nem 21. századi – megnyilvánulás a nőkkel szemben: a „csinos nőzés”, amikor a külsővel kapcsolatban tesznek megjegyzéseket, általában egyébként nem rossz szándékkal. Miközben alapvetően semmi baj nincs azzal, ha egy nő külsejét megdicsérik, az ilyen megnyilvánulásnak nincs helye egy munkahelyen, mert akkor a nőnek nem a képességeit, a munkavégzését ismerik ki, hanem azt, hogy hogy néz ki.

El szoktam mondani azt a számomra szemléletes példát, ami még a parlament Emberi jogi bizottságának alelnökeként esett meg velem. Egy nagyköveteket fogadó diplomáciai találkozón vettünk részt a bizottság vezetésével, ahol az egyik kormánypárti képviselő úgy mutatott be, mint a parlament legcsinosabb képviselőjét. Hozzátette, hogy ő emiatt nagyon szerencsésnek érzi magát, hiszen együtt dolgozhatunk. Ez európai diplomáciai körökben meglehetősen kínos és mára erősen szokatlan helyzet. Két dolgot tehettem: vagy nyilvánosan felháborodom, amivel tovább fokozom a helyzet kínosságát, ráadásul eredménytelenül, vagy inkább humorosan próbálok rávilágítani az effajta megjegyzés helytelenségére. Az utóbbi mellett döntöttem: a kormánypárti képviselő bemutatására úgy reagáltam: „Igazából én vagyok a szerencsés, hogy egy ilyen nyalka legénnyel dolgozhatok együtt”. A nagykövetek nyilván mosolyogva vették a lapot és értették, hogy ez miről szól. Ezzel le is zártuk a fejezetet.

-Említette, hogy bizottsági alelnök volt, jelenleg pedig a Népjóléti bizottság tagja.

Kérem, beszéljen bővebben erről.

– Ebben a bizottságban képviselem a gyermekvédelmet, egészségügyet, a szegénység elleni harcot és a nők helyzetét is. Miután egyedüli képviselője vagyok a Párbeszédnek, több területtel is foglalkozom, ezért a munkám egy jó része nem a Népjóléti bizottságban telik, hanem más bizottságokban, többek között, amikor a 2 millió devizakárosultnak próbálok segíteni, vagy amikor a korrupció visszaszorításáért küzdök.

– A népjóléthez szorosan hozzátartozik az egészség is, és így az egészségügy is. Ezzel kapcsolatban Önnek mi a véleménye a mai magyar egészségügyről?

– Az egészségügyben azonnali radikális változtatásokra van szükség, ami biztosan nem fog bekövetkezni a jelenlegi kormány alatt. Ehhez pénz is, de elsősorban politikai szándék kell. Az, hogy hajlandóak legyünk nem csak felismerni egy nagyon súlyos problémát, de tenni is akarjunk a megoldásért. Az Orbán-kormányban ennek szikrája sincs meg. Robert Capa világhírű magyar fotográfus mondta: „Ha nem elég jók a képeid, akkor nem voltál elég közel”. Ugyanezt gondolom a politikáról is: ha nem alkotunk jó jogszabályokat, vagy ezekről kiderül, hogy a valóságban nem úgy valósulnak meg, ahogyan azt elképzeltük, akkor nem voltunk elég közel. Pont ezért mentem el ápolónak egy budapesti kórházba is, mert közel akartam lenni, és úgy akartam segíteni ebben a nagyon fontos témában, hogy annak problémáit testközelből ismerem. Egészen döbbenetes élményeim voltak sajnos. Nyilván nem számítottam rózsás helyzetre, mert olvassuk a híreket, halljuk a személyes történeteket. Ennek ellenére egészen hajmeresztő volt, amit ott átéltem. Először is azt, hogy az egészségügy csakis az ott dolgozók elhivatottsága miatt áll még. Ha nem lennének ennyire elkötelezettek az orvosok, ápolók és a kórházi dolgozók, akkor ez a rendszer már végleg a padlón lenne. Így is közelít sajnos ehhez az állapothoz. Tavaly egy csapat magyar ápoló – köztük egy ismerősöm is, kiment egy kis németországi város kórházába dolgozni. Amikor megérkeztek, a teljes kórház vezetés kivonult őket köszönteni. Ebből is látszik, hogy ott teljesen más a megbecsülése ennek a fontos szakmának. Aki még nem ment ki külföldre, az itthon megy át a kereskedelembe vagy más szektorba. Politikai döntés kérdése, hogy akarunk-e tenni ennek megváltoztatásáért vagy nem. A gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi. Az uniós tagországok GDP arányosan évente 7-8 százalékot költenek egészségügyre, míg Magyarország 4 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági teljesítőképességéhez képest fele annyit költ erre a Magyar állam, mint amennyit költhetne. A plusz ráfordítással el lehetne érni radikális változást, hogy ne haljanak meg kétszer annyian rákban itthon, mint Európa többi részén, hogy ne kelljen hónapokat várni egy CT vizsgálatra, vagy, hogy biztonságban legyünk a sürgősségi ellátásban.

Levezetésképpen kérem ossza meg velünk jövendőbeli terveit.

– A jövőben is a legfontosabb célom, hogy továbbra is hatékonyan tudjam képviselni azokat az ügyeket – reményeink szerint április után már Karácsony Gergely kormányában -, amelyekért eddig is küzdöttem: a betegellátás javításáért, a gyerekszegénység felszámolásáért, a szegénység drasztikus csökkentéséért, a munkavállalók megbecsüléséért, az egyedülálló anyák segítéséért. Emellett nagyon remélem, hogy egyéni képviselőként Óbuda-Békásmegyer ügyeit is hatékonyan képviselhetem: a panelprogram kibővítését, a közlekedés és a parkolási helyzet javítását, és mindenekelőtt a Római-part védelmét!

 

(KIEMELT KÉP: Szabó Tímea hivatalos facebook oldala / Járdány Bence)

Vélemény, hozzászólás?

Betekintés a következő cikkbe

Hugonnai Vilma- az első magyar orvosnő

hét feb 19 , 2018
1847. szeptember 30-án született Nagytétényben, egy grófi család ötödik gyermekeként. Apja Hugonnai Kálmán, édesanyja Pánczély Riza.  Alapismereteit otthon, majd a pesti Prebstel Mária leánynevelő intézet bentlakásos tanulójaként szerezte. Akkoriban erről a szintről nem léphetett tovább egy nő sem Magyarországon. Alig múlt 18 éves, amikor férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz. Férje […]

Belépés

Press77 Facebook

  • A Press77 magazin megújult formában és tartalmakkal indult újra.
  • Jó olvasást és hasznos informálódás kiván minden kedves olvasójának a
  • Press77 szerkesztősége.
toggle