Színházigazgatók-Nemcsák Károly (József Attila Színház)

Az ismert színész és a József Attila Színház igazgatója 1957. április 25-én született. Gyermekkorát egy Bükk melletti kis faluban töltötte. Beszélgettünk életkezdéséről, színházigazgatóságáról és terveiről.

– Bevezetésképp kérem, mondjon néhány szót életkezdéséről.

– Egy nagyon pici faluban születettem a Bükk lábánál: Mocsolyástelepen. Gyerekként abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a falunknak volt saját iskolája. Itt egy fantasztikus tanár házaspár tanított bennünket. Az iskola osztatlan volt: alsóban tanított a tanító néni, míg felsőben a tanító bácsi. Egy csoda házaspárról beszélhetek. A tanító bácsi a 8. kerületben élt, Ottlik Géza barátja volt az egyetemen. A második világháborúban hadnagyi rangig vitte. A tanító néni művészi lélekkel megáldott hölgy volt, aki egy középnemesi családban született Pányokon. Soha nem beszéltek arról, hogy miként kerültek a mi kis falunkba. Fantasztikus életet hoztak hozzánk. A szellemi élet központjai voltak: mindenki hozzájuk ment ügyes-bajos dolgaikkal. Meghallgatták őket, beszélgettek velük. Egy elég zárt közösség volt a miénk: a ’70-es évek közepén lett utunk, attól kezdve járt be a busz a faluba, addig négy kilométert kellett gyalogolni, ha Miskolcra szerettünk volna eljutni. Ebből fakadóan ez az egész világ nagyon nyugodt, hangulatos, idilli környezet volt. Szegények voltunk, de boldogok! Ebben a faluban mindenkinek megvolt a helye: volt tűzoltóparancsok, önkéntes rendőr, tanácstag… Mindenki egymásért és együtt dolgozott. Hihetetlenül sokat kaptam az én kis falumtól! Ha elfáradtam főiskolás koromban, akkor hazamentem, és két nap alatt föltöltődtem. A mai napig is sok erőt ad, amikor hazamegyek és az otthoni emberekkel találkozom. Egy nagy család voltunk a szó legnemesebb értelmében.

Érthetjük úgy, hogy ezt a szellemi indíttatást a pályájára ifjúkorában kapta meg?

– Biztos vagyok benne, hogy a tanító néni szerepe ebben nagy. De hát ki tudhatja, mi van az embernek megírva az életében? Valamiért nekem erre a pályára kellett lépnem. Már az általános iskolában is énekkaros voltam, a középiskolában szavalóversenyekre jártam. Volt benne valami önmegvalósítási vágy, amit jó pár dologban kiélhettem. Úgy látszik, ez volt nekem megírva. De az biztos, hogy sok ember kedves terelgetése is kellett, hogy erre a pályára lépjek.

Véleményem szerint a színművészet nem egy munka, hanem sokkalta inkább hivatás.

– Azt gondolom, hogy minden hivatás. Ezen belül kinek munka, kinek örömszerzés. Abban a szerencsés helyzetben tudhatom magam, hogy a szakmám egyben a hobbim is. Ez egy nagyon jó helyzet, mert a színházat imádom, és emiatt nehezen tudnám máshol elképzelni magam.

– Ön a József Attila Színház igazgatója 2011 óta. Ez más fajta „kihívás” mint egy színészé.

Mennyiben más a munkája egy színházigazgatónak, mint egy színművésznek?

– Ahhoz, hogy valaki színházigazgató legyen, nem szükséges színésznek lennie. A mostani életünkben több olyan példa van – akár a budapesti, akár a vidéki színházakat tekintve –, hogy nagyon sok színész vállalta a megmérettetést színházigazgatóként. Úgy tűnik, hogy ez egy trend, vagy új hullám lett az utóbbi időben. Hogy ennek mi lehet az eredője, azt nagyon nehezen tudom megmondani. Azt gondolom, hogy a színházi vezetésnek – a művészeti részén túl – van egy olyan része, ami kimondottan a szervezésen és a kapcsolattartáson alapszik. Sok olyan partnert kell bevonni a működésünkbe, akikkel meg kell találni a hangot. Úgy vélem, hogy jól használom azokat a meglévő kapcsolataimat, amikre a pályán töltött negyven évem alatt tettem szert. Ezt nem saját javamra, hanem a színház és a működésünk javára tudom fordítani. Ez is egy nagyon fontos dolog.

– Kérem, beszéljen bővebben a József Attila színház szerepéről a mai magyar kultúrában.

– Egy nagyon nehéz gazdasági helyzetben lévő színházat vettem át 2011 augusztusában. A József Attila Színház egy nagyon nagy múlttal rendelkező budapesti színház, ahol az elmúlt 62 év alatt fantasztikus értékek jelentek meg. Az én feladatom, amikor ide kerültem, elsősorban az volt, hogy gazdaságilag egy olyan helyzetet teremtsek munkatársaimmal, amely a színház fennmaradását nem veszélyezteti. Nem egy művészeti problematika kör mögé tornyosultak ezek a problémák, hanem kimondottan gazdasági helyzetünk jelentett gondot. Azt hiszem, hogy a József Attila Színháznak mindig is nagyon markáns helyzete volt a magyar színházi életben. Meggyőződésem, hogy ez az a színház, ami nem egy rétegnek szól csupán. Itt nagyon sok embert kell megszólítanunk. Mint igazgató, úgy gondolom, hogy egy-egy programhoz meg kell találni a társakat. Nemcsak a művészeti állományt illetően, hanem azért itt működtetni kell egy egész szervezetet. Akkor végzem jól a munkám, ha megtalálom azokat a szakembereket, akik a színház működésében nagyszerűen helytállnak. Ezzel hál’ Istennek nincs gondunk: a munkatársaim alkalmazottként kötődnek a színházhoz. Ha abba belegondolunk – 2011 augusztusában még 36 alkalmazottunk volt, ma már 69 –, akkor rájövünk, hogy egy struktúra is felállt. Kiszámítható a gazdálkodásunk, és hangsúlyozom: a színház művészi irányvonalával soha nem volt gond. Jómagam sem gondoltam 2011-ben, hogy gyökeres változást kell ezzel kapcsolatban végrehajtani. Természetesen az ízlésünk meghatározza a színházi programokat.

– Mint minden budapesti állami színháznak, az önök fenntartója is a Főváros. Milyen a viszony a színház és a fenntartó között?

Nagyon jó az együttműködésünk a fővárossal: azokat a gondokat, amikkel nap mint nap szembesülünk, meghallják. Gyakorlatilag az elmúlt négy évben szinte megújult az egész ház. Ennek a gazdasági hátterét javarészt a fenntartónk biztosította. Nagyon sok támogatást kaptunk. Természetesen emellett rengeteget dolgoztunk mi magunk is, de azt gondolom, hogy nagyon sok színház ugyanezt a lehetőséget megkapja. Azt látom – mindenféle dicséretet és smúzolást leszámítva –, hogy a főváros jó gazdája színházainak.

– Amellett, hogy színházigazgató, színész, Ön a színész labdarúgó-válogatott csapatkapitánya is. Beszélne ebbéli pozíciójáról?

– 24 éve kaptam ezt a megbízást a színész kollégáimtól. Az ő bizalmuk rakott ide, és ez nem pusztán abban nyilvánul meg, hogy én fogok kezet a másik csapatkapitánnyal, hanem gyakorlatilag én intézem a csapat gazdasági ügyeit is, szponzorokat keresek, a mérkőzések lefoglalásával is foglalkozom. Engem keresnek meg, ha valahová szeretnék meghívni a színészválogatottat.

Mindig is nyughatatlan természet voltam: szeretek olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek segítenek a színész kollégáimnak.

– Befejezésképpen kérem, ossza meg velünk, hogy a jövőt tekintve milyen tervei vannak? Pályázik még a színházigazgatói posztra, ha mostani ideje lejár? Milyen új darabra készülnek jelenleg?

– 2021 január 31-ig tart a mostani kinevezésem. Utána, ha lesz erőm, megmérettetem magam a színházigazgatói pályázaton. Ellenkező esetben átadom a stafétát a fiatalabb generációnak. Még egy ciklus beleférhet. Ami a bemutatóinkat illeti: nemsokára mutatja be színházunk A pillangók szabadok című színdarabot egy stúdióelőadás keretein belül. Ezen felül Tolsztoj nagyszerű művének nagyszínpadi átértelmezését, a Karenina, Annát is műsorra tűzzük Nagy András tollából. Szeretnénk továbbra is jól végezni feladatainkat: ezekbe tartozik többek közt a fiatal generáció megszólítása, amelyre folyamatosan törekszünk.

(KIEMELT KÉP: Nemcsák Károly Filuména Házassága című darabban,Vándor Évával./ Kállai-Tóth Anett)

Vélemény, hozzászólás?

Betekintés a következő cikkbe

Színházigazgatók-Oberfrank Pál (Veszprémi Petőfi Színház)

hét feb 19 , 2018
1964. május 3-án született Budapesten. Művészi indíttatású családból származik, amelynek több tagja is jeles képviselője valamely művészeti ágazatnak. 2013-ban Jászai Mari díjat kapott. A Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.

Belépés

Press77 Facebook

  • A Press77 magazin megújult formában és tartalmakkal ezentúl kéthetente jelentkezik.
  • Jó olvasást és hasznos informálódás kiván minden kedves olvasójának a
  • Press77 szerkesztősége.
toggle