Kultúra és Közélet

Tokody Marcell Gergely(Jobbik Magyarországért Mozgalom)

Nyakunkon a választások. Erről és sok más érdekességről beszélgettünk Tokody Marcellal, aki amellett, hogy a Fővárosi Közgyűlés tagja, a 2018-as parlamenti választásokon a 13.választókerületben indul.

Milyen út vezetett Önnek a politikához? Mikor találkozott először a Jobbikkal?

– A politika, a közügyek mindig is érdekeltek, hiszen rólunk szól. Helyesebben: rólunk kellene, hogy szóljon. Már gimnáziumi tanulmányaim mellett is aktívan követtem a politika történéseit, emellett dolgoztam, számos területről szereztem munkatapasztalatot. Kezdetben diákmunkákat vállaltam, később pedig már hagyományos értelemben vett munkavállalóként tevékenykedtem az egyetemi éveim alatt is. Voltam felszolgáló, konyhai dolgozó, étteremvezető, telefonos ügyintéző, banki alkalmazott, minőségbiztosítási munkatárs és csoportvezető is, bő egy évtized alatt. Pontosan tudom, mit jelent bérből és fizetésből megélni Magyarországon. Látom, hogy legtöbb esetben mennyire nincs megbecsülve a munkavállaló és a munka.
Mindig is hittem a munka – napjainkban sajnálatos módon megkopott – becsületében, ahogyan hiszek a latin mondásban is: ius est ars boni et aequi, vagyis a jog: a jó és a méltányos művészete. Éppen ezért döntöttem annak idején úgy, hogy jogi tanulmányokat folytatok. Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem. Diplomáimat igazságügyi szervező szakon, valamint közigazgatási mesterszakon szereztem, ezek mellett közigazgatási szakvizsgát tettem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Három idegen nyelven beszélek.
Azt vettem észre az évek során, hogy a politikusok nem a nép, a társadalom érdekét, hanem szinte kizárólag a saját önös érdeküket tartják szem előtt. A politika, amely a közjó szolgálata kellene hogy legyen, szitokszóvá lett. Egyenlővé vált a lopással, a politikus pedig mára az ingyenélő tolvaj szinonimája. Különösen igaz ez napjainkban, amikor minden idők legkorruptabb kormánya teszi élhetetlenné Magyarországot. Először 2006-ban figyeltem fel a Jobbikra. Végre megjelent egy olyan párt, amellyel azonosulni tudok. Kezdetben külsősként segítettem a pártot, majd 2009-ben be is léptem. Azóta is büszkén vállalom, hogy egy olyan közösség tagja vagyok, amely hamarosan egy élhető, független, büszke Magyarországot fog megteremteni.

– Beszélgessünk egy kicsit a helyi politikáról: Ön hogy látja ,ugyanaz a nagyon rossz politikai kultúra van jelen helyi szinten is, mint az országos politikában?

– Úgy látom, hogy ez helyi szinten nem jelenik meg annyira súlyosan, mint országosan. Itt még nem folytatott  személyem ellen irányuló telefonos hazugságkampányt a Fidesz arról, hogy Allahot éltetem, nem állítottak be a Soros-hálózat tagjának és itt még senki sem hozakodott elő azzal, hogy egy iráni-izraeli-török hármas ügynök vagyok, aki a biztonság kedvéért homoszexuális is és szabadidejében nyugdíjasok vérét issza. Komolyra fordítva a szót, eddig tehát nem tapasztaltam itt helyben azt a fajta hazudozást és mocskolódást, amit országosan folytat a tolvajkormány és az állampárti rendszert kiépítő kormánypárt. Bízom benne, hogy így is marad.

– Ön 2014. óta a Fővárosi Közgyűlés tagja. Kérem beszéljen erről a munkájáról bővebben.

– Így van, 2014-ben lettem a Fővárosi Közgyűlés tagja. Érdemes e ponton megjegyezni, hogy korábban 3 fővel volt jelen a Jobbik a Fővárosi Közgyűlésben, azonban a Fidesz úgy alakította át a választási rendszert, hogy az neki kedvezzen, így jelenleg egyszemélyes hadsereg vagyok a fideszes többséggel szemben. Ha a régi rendszer maradt volna, akkor most négyen lennének bent a pártom képviseletében. Rengeteg munkám van, jól érzem a felelősség roppant súlyát a vállaimon, de kitartóan teszem a dolgom nap mint nap, szerencsére számos eredménnyel. Ilyen például – a teljesség igénye nélkül – a 3-as metró műszaki állapotáról szóló műszaki adatoknak közérdekű kikérése és nyilvánosságra hozatala, az 500.000 forint értékhatárt meghaladó, értékesítésre kijelölt javak kötelező nyilvános árverés útján történő értékesítése, a szmogriadó esetére forgalmival ingyenes közösségi közlekedés biztosítása, kétes üzletek sikeres megállítása, a zöldterületek védelméért való rendszeres kiállás, emellett számos feljelentést tettem, melyek közül egynek a nyomozása jelenleg is folyamatban van.
Ha bármikor bárki megkeresett fővárosi ügyekkel, akkor minden esetben igyekeztem mielőbb időpontot biztosítani és az adott problémán segíteni. Amikor megkereséssel éltek, minden esetben személyesen én vettem fel a telefont, vagy válaszoltam üzenetekre. Nálam, – és ez ránk, jobbikosokra alapvetően igaz- nem az történt sohasem mint a XX. századi pártok esetében, hogy a titkárnőm asszisztensének a helyettese 30 napra válaszolt valamire, ha egyáltalán válaszolt.
Azt mondhatom közel 4 év szolgálattal a hátam mögött, hogy minden esetben mindent megtettem, amit az adott helyzetben meg lehetett tenni. Köszönöm a bizalmat, igyekszem legjobb tudásom szerint megszolgálni. Erre készülök az Országgyűlésben is.

– Mint az ismeretes a XVI. kerületi szakrendelő 1.3 milliárd támogatás kap, amit infrastrukturális beruházásra fordíthatnak. Véleménye szerint ezzel az egészségügy problémája -legalább helyi szinten- megoldódhat?

– Röviden: sajnos nem. Rendszerszinten kell ugyanis változtatni. Halaszthatatlan feladat az alapellátásban előállt emberierőforrás-hiány kezelése. Ez úgy igaz a szakrendelőre, mint a háziorvosi praxisokra. Meg kell erősíteni a háziorvosi rendszer „kapuőr” és „betegmenedzser” szerepét, hogy a magasabb progresszivitási szintre csak azok a betegek kerüljenek, akiknél ez elkerülhetetlen. Szükséges az alapellátás szakmai megerősítése is, mert relatíve ez a legolcsóbb ellátás, fejlesztése pedig tehermentesíti a drága intézeti ellátást. Az 1,3 milliárd forint, amit itt a szakrendelőben infrastrukturális beruházásokra fordítanak, a semminél ugyan több, de csak annyit ér, mit egy haldoklónak a Panadol extra. Fontos lenne az orvosi hivatás presztízsének helyreállítása. Új alapokra kell helyezni az alapellátás finanszírozását. Ennek keretében nemcsak az ellátás után járó finanszírozási díjat kell megemelni, hanem biztosítani kell az orvos mellett dolgozó személyzet fizetésének emelését is.

– A kampány időszak kellős közepén vagyunk. Ezzel kapcsolatosan országos szinten lehet hallani arról, hogy az ellenzék képviselőjelöltjeit mindenféle támadás éri, akár politikusként, akár magánemberként. Személy szerint találkozott már ilyennel?

– Szerencsére személyesen engem nem ért még semmilyen fizikai atrocitás vagy karaktergyilkossági kísérlet, de látva azt, hogy mi folyik ebben az országban, s szem előtt tartva a mondást, hogy „ami fent van, ugyanaz van lent is”, sajnos nem tudom kizárni ennek lehetőségét.

– Az egy fordulós választási rendszer bevezetésével sokkal inkább a bejutó egyéni képviselők döntik el a mandátumok sorsát. Véleménye szerint helyi szinten milyen eséllyel indul?

– Úgy gondolom, hogy a választókerületemben élők döntő többsége a szinte alig létező középréteghez tartozó, tudatosan gondolkodó és polgári létre, nyugodt, kiegyensúlyozott hétköznapokra vágyó ember. Éppen emiatt a polgári, nyugodt közegre való vágyakozás miatt szavazhattak korábban a Fideszre. Rengeteg emberrel találkozom minden nap és sokan vannak azok, akik becsapva érzik magukat. Polgári Magyarország helyett megkapták minden idők legkorruptabb kormányát. Odavetette nekik a kormánypárt, hogy a polgári Magyarország nem volt több, mint üres szólam, egy politikai termék, semmi több. Oda vetett még sok bicskanyitogató, pökhendi és arrogáns mondatot. Ezek mind-mind sérelmeket okoztak a választóknak, akik most joggal érzik magukat megbántva és becsapva. Bízom benne, hogy a kiábrándult Fidesz szavazók és a tolvajkormány leváltását akarók felsorakoznak a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik mögött, és így egyéniben sikerül győznöm.

– Végezetül kérem ossza meg velünk terveit a választásokig és után

– A választásokig hátralevő időben teljes erőbedobással teszem a dolgom a kampányban, ahogyan tettem idáig is. Utána reményeim szerint az Országgyűlésben, rosszabb esetben a Fővárosi Közgyűlésben folytatom amit eddig. Teszem azt, amit a jó honvéd is: Hazámat szolgálom.
(KIEMELT KÉP: Tokody Marcell Facebook oldala)

  • Köszöntjük a Press77 Magazin főoldalán!
  • Az újság havi megjelenésre állt át.
  • Az új tartalmak minden hónap utolsó vasárnapján jelennek meg.
toggle