A Szent Korona titkai

Professzor Dr. Pálffy Gézával, a “Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével beszélgettünk munkájáról, kutatócsoportjáról és a korona kevésbé ismert történelméről.

 

 

 

 

– Hogyan került kapcsolatba az államiságunkat jelképező relikviák kutatásával?

– Utam több ágon vezetett el a koronázási jelvények kutatásához. Egyrészt 1978-ban gyerekként magam is láthattam a televízióban a Szent Korona Amerikából történt, feledhetetlen hazahozatalát. Rögtön megjegyezném: akkor azt hittem élőben láttam, Glant Tibor kollégám legfrissebb kutatásaiból azonban ma már tudjuk, két órás csúszással adta a televízió, mert féltek az amerikai fél beszédének tartalmától. Másrészt a 16–17. század történész kutatójaként az elmúlt évtizedek során számos korábban ismeretlen forrás került kezembe mind a koronáról, mind főszerepléseiről, a magyar uralkodókoronázásokról. Első írásom a témában végül 2004-ben született meg, amely a koronázások utolsó eleme, a koronázási díszebédek több évszázados történetét mutatta be. Roppant izgalmas munka volt! Gyakran ugyanis a kulisszák mögé láthattam be akár az ülésrend összeállítása, akár a magyar politikai elit hatalmi reprezentációs törekvései kapcsán. Ráadásul e tanulmányomat nagy örömömre az utolsó, azaz az 1916 végi koronázási lakoma akkor még élt szemtanújának, Habsburg Ottónak ajánlhattam, aki örömmel fogadta. Végül 2012-ben a Magyar Tudományos Akadémia úgynevezett Lendület kutatói programja keretében lehetőségem adódott, hogy a magyar tudományosság nagy adósságát a korona históriája terén megkezdhessük pótolni.

Az Ön által vezetett kutatócsoporttal kapcsolatosan kérem, ismertesse olvasóinkkal legfőbb feladatait.

– Kutatócsoportom legfőbb feladata Szapolyai János 1526. novemberi székesfehérvári és IV. Károly 1916. december végi budapesti koronázása között a magyar Szent Korona, valamint a király- és királyné-koronázások szisztematikusa vizsgálata. Rögtön felmerülhet a kérdés, hogy miért nem foglalkozunk a középkori történettel és a korona eredetével? A válasz roppant egyszerű. Egyfelől magam történész lévén, projektünk alapvetően történeti indíttatású, a középkori források többségét pedig már számba vette a kutatás. Azaz meghatározó újdonságokat az újabb korok kapcsán lehet feltárni, amit az elmúlt esztendőkben reményeim szerint szépen bizonyíthattunk. Másfelől, noha kutatócsoportom interdiszciplináris jellegű, azaz különféle tudományterületek szakembereit (történész, filológus, művészettörténész, muzeológus, numizmatikus stb.) fogja össze, legfőbb nemzeti kincsünk keletkezéstörténetének vizsgálatára egy egészem más kutatói team lenne hivatott (művészettörténészekből, bizantinológusokból, ötvösökből, restaurátorokból, mérnökökből stb.). A 16–20. századot azonban a legszélesebb értelemben és nemzetközi kitekintésben vizsgáljuk. Azaz a korona izgalmas kalandjaitól és őrzésétől kezdve a koronázási szertatások legfőbb jellegzetességein és fennmaradt emléktárgyain át a korona ábrázolásaiig és a hozzá kötődő páratlan eszmeiségig. Felemelő munka szinte havonta újat megtudni a magyar történelem legjelesebb ereklyéjéről!

A Szent Korona tudományos kutatásának története milyen régi időkre nyúlik vissza?

– Egészen a 17. századig, amikor Révay Péter koronaőr (1608–1622) elsőként foglalta össze históriáját, akkor természetesen még latinul. Sőt, halála előtt újraírta eredetileg 1613-ban Augsburgban megjelent munkáját, amely unokája, a híres Nádasdy Ferenc országbíró támogatásával 1659-ben Frankfurtban látott napvilágot. Az utóbbi mű még sohasem jelent meg magyarul, így Tóth Gergely kollégám egy kis csapattal éppen kritikai (latin–magyar kétnyelvű) kiadásán dolgozik, hogy minél többen megismerhessék. Egyébként kollégám a 16–18. századi koronakutatásról nemrég egy remek könyvet is írt Szent István, Szent Korona, államalapítás a protestáns történetírásban (16–18. század) címmel. Révay Péternek ugyanis már a 18. században számos utóda akadt, s azóta a kutatás valójában napjainkig tart. Ennek ellenére bátran ki merem jelenteni: még mindig bőven van fehér folt. Hogy miért lehetséges ez legfőbb nemzeti kincsünk esetében? Ennek több oka van. Egyfelől a Magyar Királyság fennállásáig a korona nemcsak ereklye, hanem úgymond „használati tárgy” is volt, ráadásul mindig elzárva a koronaládában. Így vizsgálatára, sőt megtekintésére is szinte kizárólag a koronázások alkalmával vagy a modern korban néhány közszemle idején kerülhetett sor. Révay és koronakutató utódai is így láthatták. Másfelől történetének és a koronázásoknak a forrásait – mint már említettük – szisztematikusan elődeink nem tárták fel, főként a 16–19. század vonatkozásában maradt ez el, így ezt igyekeztünk pótolni az elmúlt fél évtizedben.

A Szent Koronának igen nagy múltja van, ám sok tény ezen ereklyével kapcsolatosan nem túl széles körben ismert. Kérem, mondjon el néhány ilyen kevésbé ismert történelmi „titkot”.

– Az elmúlt évek legkülönlegesebb felfedezéseiből említenék néhányat. Buzási Enikő művészettörténész kolléganőmmel megfejtettük koronánk legkorábbi hiteles, részletes és színes ábrázolását, amely – nem tévedés – csupán a 16. század közepéről való. Ennek kapcsán kiderült, hogy semmi nem igaz abból a legendából, miszerint a magyar felségjelvény valaha a Fugger-bankárcsalád birtokában lett volna. Ám azt is megtudtuk, hogy története folyamán több alkalommal (1638, 1784, 1848, 1896) fel kellett törni a koronázási jelvények ládáját, azaz a napjainkban a Nemzeti Múzeumban látható régi koronaládát, hiszen vagy rossz kulcsot hoztak hozzá a bécsi uralkodói udvarból kinyitására, vagy egy régi koronázás után több évtizeddel egyszerűen nem nyílt ki a láda. Feltehetően az egyik ilyen alkalommal, 1638 februárjában ferdülhetett el koronánk korábban biztosan egyenesen álló keresztje. Emellett a koronázások kapcsán is említhetek egészen különleges kulisszatitkokat: előfordult, hogy leszakadt a korona egyik csüngője (1618) vagy kiesett belőle egy drágakő (1916), vagy éppen tokja nélkül zárták vissza hanyagságból a ládába (1618), hiszen abban mindig egy védőtok is óvta. Végül nagyon büszke vagyok arra, hogy a herceg Esterházy család fraknói kincstárában megleltük a legkorábbi magyar koronázási országzászlót, amelyet II. Ferdinánd 1618. július eleji koronázásán a későbbi nádor, Esterházy Miklós emelhetett a magasba, majd vihette haza a kor szakásai szerint azt. S e lobogón már ugyanaz a magyar címer látható a Szent Koronával a tetején, amely ma minden magyar állampolgár személyi igazolványán is megtekinthető. A magyar államiság sok évszázados, napjainkig tartó folytonosságának egyik legszebb emléke ez. Nagy adomány, hogy magam fedezhettem fel!

A koronát az Országházban lehet megtekinteni, amelynek a Parlament koronaőrsége ad tisztelgő díszőrséget. Mióta létezik ez a szervezet? Mi a pontos feladatuk?

– Koronaőrség különböző formában természetesen mindig is létezett, hiszen az ország legfőbb kincseit már a középkorban is védelmezték, eleinte Székesfehérvárott, majd Esztergomban, azután leginkább Visegrádon. A 15. század második felétől már a rendek választotta koronaőrökről is tudunk, akiknek tisztét 1608-tól 1945-ig azután kettesével rendszeresen betöltötték, mégpedig katolikus és protestáns nagyurak személyében. Ők általában a koronaőrző terem speciális vasajtajának kulcsait őrizték, előbb 1608-tól Pozsonyban, majd 1790-től már Budán. Mellettük mindig koronaőrző katonaság is szolgált. Ezt eleinte a pozsonyi vár magyar őrsége adta, majd egy speciális katonai alakulat, miként napjainkban is történik. Feladatuk az évszázadok alatt alig változott: ők biztosították a korona védelmét, s szükség (főként háború, esetleg tűzvész stb.) esetén biztonságba menekítését. Az 1608. évi törvények értelmében azonban, miután 1572-től 1608-ig előbb Bécsben, majd Prágában őrizték, a magyar rendek úgy határoztak, hogy a korona külföldre nem vihető. Miként napjainkba sem. E törvényt azonban a nagy török háborúk alatti végveszélyben több ízben (1663, 1683) voltak kénytelenek az uralkodók és a koronaőrök megszegni. Sőt, II. József tudatosan szegte meg azt, amikor Kalapos királyként Bécsbe vitette. Ám ezt nem magyargyűlöletből tette, mint korábban vélték, hiszen birodalma minden koronáját kincstárába szállítatta. De a Szent Korona szerencsére mindannyiszor hazatért. Majdnem csoda, hogy fennmaradt, s ebben egykori őreinek hatalmas szerepe volt. Fontos lenne róluk is egyre többet tudnunk.

Idén 40 éve, hogy Magyarország visszakapta a több mint ezer éves múltat idéző koronázási ékszereket az Egyesült Államoktól. Hogyan került oda? És mi vezetett odáig, hogy végül az állam visszakapta?

– Ez a történet a friss kutatások alapján napjainkban már csaknem közismert. 1944 novemberében menekítette el a szovjet front elől a Szálasi-kormány Budapestről, majd szülővárosomban (Veszprémben) őrizték – amely számomra újabb kötődést jelent nemzeti kincsünkhöz. 1945 márciusában az országot is elhagyta, majd a koronaőrök az ausztriai Mattsee mellett elásták. Megtalálása után az amerikai hadsereg birtokába került, amelynek speciális műkincsvédő alakulata biztosította. Végül 1953 tavaszától már Fort Knoxban, az amerikai aranykészlet társaságában őrizték, kiemelt biztosítás mellett. 1978. január 6-án kaptuk vissza a Carter kormánytól, miután a kommunista államvezetés számos alkalommal megpróbálta saját legitimációját erősítendő visszaszerezni azt. Mindezeket debreceni kollégám, Glant Tibor friss könyvéből (A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése) ismerhetik meg részletesebben az érdeklődők, mely munka éppen a hazaérkezés 40. évfordulójára, január elején látott napvilágot. Hiánypótló kötet, amely jól jelzi, hogy még a koronázási jelvények történetének közelmúltjáról is lehetett meghatározóan újat mondani.

Befejezésképpen kérem, ismertesse legújabb kutatási eredményeit.

– Az elmúlt bő fél évtizeden 15 könyvünk és 250 tanulmányunk jelent meg legfontosabb felfedezéseinkről, mégpedig tizenegy nyelven, ami jól mutatja a téma iránti nemzetközi érdeklődést is. A már említett könyveken túl külön kötetet szenteltünk az 1622. nyári soproni, az utolsó (1830. évi) pozsonyi és az 1916. végi utolsó magyar koronázásnak, valamint jómagam Sopron elfeledett koronázóvárosának, ahol a 17. században három szertartást (1622, 1625, 1681) is tartottak. Emellett teljességre törekvően összegyűjtöttük, sőt részben már szlovákul és románul is publikáltuk a magyar uralkodókoronázásokra készült érmeket (1508-tól 1916-ig). Napjainkban pedig a korona eddig teljességgel még sohasem feltárt 11 külföldről való hazatéréséről szóló köteten dolgozunk. Végül nagyon büszke vagyok arra, hogy legfőbb kutatási eredményeinkről a Filmever Stúdióval Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezésében 65 perces ismeretterjesztő filmet (A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában címmel) is készíthettünk. Ez a Szent Korona Kutatócsoport legfőbb újdonságait a nagyközönséghez is eljuttathatta, hiszen több mint félszáz hazai és külföldi bemutatója mellett DVD-n is kapható, sőt a január 6-i jubileumi évfordulón a televízióban is látható volt. Hamarosan nyolcnyelvű változata is napvilágot lát, mégpedig világnyelvek (angol, német, orosz és spanyol) mellett az utódállamok nyelveinek egy részén (szlovák, román, horvát) is. Egy történész számára ennél aligha lehet nagyobb szakmai elismerés és boldogság…

(KIEMELT KÉP: Prof.Dr. Pálffy Géza bocsájtotta rendelkezésünkre – Friedler Magdolna felvétele )

Vélemény, hozzászólás?

  • Bőzsöny Ferenc- A magyar rádiózás egyik legismertebb hangja (Magyar Nagyok)
  • A CEU mellett tüntettek (Események,Közéleti)
  • 100 éve történt: az őszi rózsás forradalom (Nagyító)
  • Gyászvasárnap- 1956. november 4-e emlékezetére (Nagyító)
  • Tisza István emlékkonferencia ( Események, Kulturális)
  • Kocs-az utazószekér szülőföldje (Csodálatos Európa, Magyarország)
toggle