Színházigazgatók-Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház)

1964. március 8-án született a kárpátaljai Beregszászon. Gyermekkorát a városhoz közeli Nagymuzsalyon töltötte. 1985-ben bölcsészdiplomát szerzett az Ungvári Állami Egyetemen, magyar-történelem szakon. Két évig a Nagymuzsalyi Középiskolában tanított, majd felvételt nyert a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Itt 1992-ben szerzett rendezői diplomát. Beszélgettünk pályájáról, rendezéseiről és a színház igazgatásáról.

– Középiskolai tanárként kezdte, majd a Kijevi Színház és Filmművészeti Egyetemre jelentkezett. Hogyan történt ez a pálya módosítás?

– Ez akkoriban nem számított pályamódosításnak, mert az éppen hatályos szabályok szerint csak diplomával rendelkezők jelentkezhettek rendezői szakra. Már úgy mentem Ungvárra, hogy tudtam: ezt meg kell csinálnom annak érdekében, hogy felvételizhessek a Színművészetire.

– Tehát akkor már célzottan ment az egyetemre. Mióta készült a színházi pályára?

– Az általános iskola végén, 8.-ban kellett írni egy fogalmazást, amelyben már leírtam, hogy rendező szeretnék lenni. Ilyen értelemben már elég korán megfogalmazódott bennem ez a vágy.

Az ukrajnai évek után Magyarországra került. Pontosan mikor volt ez?

– Ez egy összetettebb dolog: először az Újszínházhoz kötődtem, ahol 2001-2002 környékén néhány színdarabot rendeztem. Művészeti tanácsadóként is dolgoztam ott. 2004-ben az Operának lettem a főrendezője, amely már egy állandó ittlétet követelt. 2006-tól Debrecenben a színházigazgatói posztot töltöttem be 8 évig. Ezután következett a Nemzeti Színház, ahol most is vagyok.

– Most hosszabbították meg szerződését a Nemzeti Színházban 5 évvel. Az igazgatói státusz egyfajta hivatalnokság, míg a rendező egy művészi mivoltot jelent. Ezt a kettőséget hogyan tudja áthidalni?

– Alapvetően nem szerettem volna igazgató lenni soha. Erre a hivatásra is születni kell: valaki az ezzel járó dolgokat élvezi, szereti. Nekem ez munka annak érdekében, hogy a művészeti programot meg tudjam valósítani. Ezért ez egy szétfeszítő ellentmondás és nehezen sikerül áthidalni. Ugyanakkor van egy olyan csapat körülöttem immáron tíz éve – egyébként nagyrészük Debrecenből tartott velem – akik tudják, hogy amikor rendezek, – főleg az utolsó két hétben- akkor lassan „megszűnök” igazgatóként tevékenykedni. Ilyenkor halasztódnak az ügyek, mert teljes egészében a rendezésre koncentrálok. Ez mindig egy nehéz időszak. Most aktuálisan épp az Egri Csillagok bemutatója után vagyunk. Most veszem fel a fonalat újra igazgatói tevékenységeimmel kapcsolatban. Nálam úgy néz ki egy nap, hogy 8 órától jönnek hozzám és 10-ig- a próba kezdetéig- igyekszem befejezni az igazgatói feladatkörömből adódó dolgokat. 10-14 óra között próbálunk, majd 14 óra után ismét igazgatói mivoltomban vagyok jelen. Ez azokra az időszakokra igaz, amikor rendezek is.

– Évadonként hány rendezése van?

– A Nemzetiben általában kettő, jövőre is annyi lesz. Utána szeretnék átállni az évadonkénti egy rendezési periódusra.

– Említette, hogy az Egri Csillagok bemutatója után vagyunk. Ez egy korszakokon átívelő regény, egy nagy léptékű történelmi jellegű film is készült belőle, amit generációk láttak. Hogy sikerült ezt a színházra adaptálnia?

– Azt gondolom, ez az egyik legfontosabb előadás a Nemzeti Színházban az én vezetésem alatt. Nagyon jó belépő a következő 5 évhez! Nagy sikere van, szeretik a nézők. Őszinte megrendülés van a végén. Úgy érzem, egy jó hangnemet, intonációt sikerült megtalálunk. Ez egyrészt visszhangra talál a nézők részéről, másrészt ritkán játszanak – sajnos- ebben a hangnemben. Tanulságos! A fiatalok is végig ülik és csodálják, rajonganak a majdnem 3 órás előadásért. Mondhatni, hogy majdnem olyan hangulat van az előadások végén, mint egy rock koncerten.

– Ezek szerint sikerült ezzel a darabbal a mához is szólni.

– Nagyon nehéz nem beszélni a máról az Egri Csillagokat olvasva. A darab második része úgy kezdődik: a magyar ember össze van zavarodva, nem tudja, hogy a pogány-töröktől fél-e jobban, vagy a keresztény- némettől. Buda elfoglalásával kapcsolatban a műben Gárdonyi azt írja: Jöttek be a törökök, a janicsárok mintha nézelődnének, mintha turisták lennének, egyre többen. Majd már nagyon sokan egy kürtszóra előrántották a kardjaikat és bezavartak mindenkit a házakba, s már másnap leszedték a keresztet a templom tetejéről és kidobálták az oltárt, az orgonát. Azt hiszem jól látható: ez nagyon a máról szól.

– Még egy kicsit ennél a darabnál maradva: Dobó István történelmileg-főleg Eger után, erdélyi vajdaként- kicsit ellentmondásos szerepet töltött be a magyar történelemben . Színházi rendezésében mennyire adta vissza az egri várvédő –ismert, vagy kevésbé ismert- jellemét?

– A regényből indultam ki, arra hagyatkoztam. Egy hozzám közel álló figura, olyan szempontból is, hogy szülőföldemen voltak birtokai. Valóban sok furcsaság történt az életében és ahhoz képest amilyen kalandos élete volt elég szép kort megélt: 72 évesen halt meg. Volt ott minden: szomszéd birtokok elfoglalása, lázadás, börtönből szökés. A regényben egy igazi nagy tettet hajtott végre, aki vezéregyéniség tud lenni, maga mögé tudja állítani az embereket, túl tud lépni a „kicsi emberi dolgain”. Erre azt szoktam mondani: úgy ábrázol bennünket, mint amilyenek szeretnénk lenni. Ezek a karakterek szerethetőek, hozzájuk rajongással lehet viszonyúlni. Biztosan egy kicsit eszményítetten van megírva, de szükségük van az embereknek ezekre a figurákra. Az elmúlt 30 év színháza arról szólt, hogy szembesítsen minket a kicsinységünkkel, a kicsi, piszkos voltunkkal” és ez nem vezet sehova. Ha az a célunk, hogy szembesítsünk és jóvátegyünk szerintem ez rosszabb eszköz erre. Természetesen szükség van erre is, de másra is: ilyen eszményített figurákra, akikre fel lehet nézni, akikbe lehet kapaszkodni. Az Egri Csillagokkal kapcsolatban is ezt jelzik vissza a nézők.

– Végezetül kérem beszéljen színház igazgatóként jövőbeli terveiről.

– Szeretnénk folytatni az eddig megkezdett munkánkat: Ennek a színháznak amellett, hogy van egy bemutató színház jellege, van egy befogadó attítűdje is. Meghívunk más színházakat -az előző évben több mint 100 előadást fogadtunk be-, illetve mi is utazunk más színházakba. Tavaly például 70 helyen jártunk. Nemrégiben voltunk Debrecenben, Tóth Ilonka című előadásunkkal. Nagyon fontos még, hogy a már-már hagyománnyá avanzsáló kezdeményezéseinket folytassuk, például a Nemzetiségi Színházak Fesztiválját. Nemzeti Színházként egész országunkat kell képviselnünk, ezért igyekszünk kialakítani nemzetközi kapcsolatokat is. Ez nem annyira egyszerű, mert nyugatról bojkott és elutasítás fogad. “Kapukat, falakat kell áttörnünk”. A színházon belül működik egy fesztivál szervező iroda is. A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó még nyitott kérdéseit beszéltük meg a napokban. Egyébként ezzel a fesztivállal sikerült felírnunk magunkat a nemzetközi színház fesztivál térképre is: idén is sok neves előadó részt vesz ezen. A Kaposvári Egyetemmel való együttműködésünket is folytatjuk, amely szintén egy nagyon fontos része színházunknak. A már említett Tóth Ilonka darabunkban az Eperjes-osztály majdnem egésze szerepel. És végül, de nem utolsósorban a befogadott rendezvények – ilyen például a Roma Holocaust megemlékezés, ami negyedszerre lesz nálunk tartva- valamint az általunk generált – például a szavaló verseny döntője, vagy az amatőr színjátszók fesztiválja- rendezvények megtartása, koordinálása.

(KIEMELT KÉP: Rózsa Erika)

Vélemény, hozzászólás?

  • Bőzsöny Ferenc- A magyar rádiózás egyik legismertebb hangja (Magyar Nagyok)
  • A CEU mellett tüntettek (Események,Közéleti)
  • 100 éve történt: az őszi rózsás forradalom (Nagyító)
  • Gyászvasárnap- 1956. november 4-e emlékezetére (Nagyító)
  • Tisza István emlékkonferencia ( Események, Kulturális)
  • Kocs-az utazószekér szülőföldje (Csodálatos Európa, Magyarország)
toggle