Magyar Őstörténet Mai Szemmel

Türk Attilával, a PPKE BTK Régészettudományi Intézet tanszékvezetőjével, régésszel beszélgettünk munkájáról, régészeti-kutatási módszerekről és a magyar őstörténet kutatás mai helyzetéről.

 

 

 

 

Ön egyike azon keveseknek, akik terepi régészeti kutatásokat is folytatnak a magyar őstörténet témakörében és a forrásfeltáró tudományos munka fontosságát hangsúlyozza.
Mi vezette ehhez a kutatási területhez?

 

– A történelem szeretete gyermekkoromtól elkísért, az egri vár közelében nőttem fel. Történelem szemléletem ugyanakkor alapvetően a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban eltöltött évek során alakult ki. Kiváló tanárom, ‒ a csendes, szerény, visszahúzódó természetű, ámde hatalmas tudású ‒ Földes Ferenc piarista szerzetes, kezdetektől a források elsődlegességét nevelte belénk. Hosszas felolvasásai és forráselemzései során gyakran hangoztatta, hogy semmit ne fogadjunk el kritika nélkül, vegyük kézbe a forrásokat és elemezzük magunk a primer adatokat. Később magam is ezt az eljárást követtem a magyarság eredetének régészeti, tárgyi forrásaival kapcsolatban. 2005‒2010 között az MTA Régészeti Intézetében dolgoztam és Bálint Csanád támogatása révén lehetőségem volt az orosz -magyar akadémiai csereprogram keretében keletre utazni, testközelből tanulmányozni azon tárgyakat, amelyeket korábban csak könyvekből ismerhettem. Mindig is nagyon érdekelt a magyarság eredete és a honfoglalás.
Nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítani az álmaimat és büszke vagyok az általam feltárt és kutatásba bevont új forrásanyagra. A bioarcheológia terén sikerült lefektetni az alapokat a kutatásba bevont csontleleteink alapján. Ugyan olyan módszertani megfontolások szerint, amint ezt pl. az indoeurópai népek eredet kérdése kapcsán teszi a nemzetközi kutatás. A rohamos technikai fejlődésnek köszönhetően nagyon várom, hogy ez az új tudományág mit mond a magyarság eredetéről. Az eddigi eredmények relevánsnak tűnnek és remélem, hogy a forráshiány miatt csak meglehetősen lassan érkező vizsgálati eredmények kiértékelését még megérem.

Egyetemi évei után több múzeum munkatársa, vezetője volt.
Kérem, beszéljen ezekről a múzeumi évekről.

– Történelem, régészet és magyar őstörténet szakon végeztem a Szegedi Tudományegyetemen,
a Kristó Gyula, Makk Ferenc, Róna-Tas András, Zimonyi István és Fodor István nevével fémjelzett őstörténeti, illetve régészeti iskolában. Ezt követően a szegedi Móra Ferenc Múzeum Régészeti Osztályán töltöttem polgári szolgálatomat. A múzeum honfoglalás kori régészeti leleteinek revízióját végeztem, Lőrinczy Gábor irányítása mellett. 2001-től a Régészeti Osztály munkatársa lettem és az egyik legjobb hazai régészeti csapatban dolgozhattam 2005-ig. Részt vettem a nagy felületű leletmentő ásatásokban (M5, M43), de ezzel párhuzamosan folyamatosan végeztem tudományos terv ásatásokat is.
Ezek korábban már részben kutatott honfoglalás kori lelőhelyek voltak, melyekről még múzeumi revíziós munkám során sikerült információkat gyűjtenem. Beazonosítottam a helyszíneket, Szentes és Makó térségében. A Maros-torkolat 10. századi településtörténeti kérdéseiről ‒ őstörténeti és gazdag természettudományos kitekintéssel ‒ könyvet írtunk Lőrinczy Gáborral és Marcsik Antóniával.
A Hódmezővásárhely határából ismert honfoglalás és kora Árpád-kori temetők egy részét feldolgozó kötetemet pedig már tördelik. Múzeumi munkáim korszakát a szentesi Koszta József Múzeum igazgatásával zártam 2012‒2013 fordulóján.
Hatalmas élményt jelentett a múzeumi munka és jó szívvel gondolok vissza azokra az évekre, melyek pályámon máig meghatározóak.

Jelenleg a régészeti munkának és az oktatásnak szenteli életét.
Milyen a gyakorlatban egy régész munkája?

– Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetében dolgozom, ahol 2017 februárja óta a magyarság eredetének kérdése önálló tanszéket kapott, mivel ezt kiemelten fontos kérdésnek tartják az intézményvezetők. Ez a tudományterület más egyetemek régészeti képzésében alig, vagy egyáltalán nem reprezentált a szakterületet kutató oktatókkal. Tehát az oktatás miatt mostanában az elméleti munka dominál az életemben, de természetesen vannak tanszéki tanásatásaink, ahol a diákjainkat készítjük fel a terepmunkára. A korai magyar történelemmel kapcsolatban ez Magyarországon természetesen a honfoglalás kori lelőhelyek feltárását jelenti. Közös regionális kutatást végzünk a Pest megyei Ferenczy Múzeumi Centrummal a Pesti-síkságon, illetve újabban Szolnok megyében is.
Korábban a Duna–Tisza köze déli részét kutattam. Érdekes kérdés számomra, hogy miként kapcsolódik majd ahhoz a térség északi sávja. Van egy történeti-régészeti feltételezés arról, hogy a 950‒970-es években a magyar fejedelmi szállásterület ebben a térségben helyezkedett el. Ennek igazolására vagy cáfolására kiváló lehetőség adódik annak fényében, hogy az új honfoglalás kori lelőhelyek döntő többsége ebből a régióból vált ismertté az utóbbi években. Remélem, ez továbbra is így marad. A gyakorlati, terepi munka másik irányvonalát az oroszországi kutatásaink jelentik. Az Ural hegység tágabb térségében vezetünk expedíciókat, melyek során ásatásokat végzünk a helyi kollégákkal, megismerjük az új leleteket, szakirodalmat, kollégákat. Ez elengedhetetlen a magyar őstörténet eredményes műveléséhez, ugyanis ‒ nyelvészeti, történeti, illetve régészeti adatok mellett ‒ újabban a modern kutatást képviselő bioarcheológia is azt mutatta ki, hogy az etnikailag összetett honfoglaló magyarság egyik komponense a Volga–Ural térségéből ered. Úgy látom, hogy a régész munkája akkor az igazi, ha az elméletet és a gyakorlatot, vagyis a publikálás mellett az ásatást és a leletanyaggal való közvetlen munkát is magában foglalja.
A gyakorlati munka természetesen számos bürokratikus adminisztrációval jár. A pályázatírás immár a mindennapjaink része, de én kegyelmi állapotnak élem meg, hogy mostanában azt ásom és kutathatom, amit szeretnék.

Elterjedt sok helyütt a török-magyar rokonság kérdése és sokan szembe állítják a finnugor-magyar rokonsággal. Kutatásai, régészeti feltárásai során talált erre utaló bizonyítékot?
Mit gondol erről a szembeállításról?

– A nyelvtörténet és a néptörténet nem szinonim fogalmak, a kérdésben megfogalmazott szembeállítás tehát téves elképzelésen alapul. Ezt sokan tudják azok is, véleményem szerint, akik mégis megteszik.
A magyar nyelv uráli eredete ténykérdés, mely az új ótörök etimológiák számának esetleges bővülésével sem fog megkérdőjeleződni. Szeretném, ha a régészeti kutatások terén lenne ekkora a bizonyosság foka. Ugyanakkor a források alapján is egyértelmű, hogy a honfoglaló magyarságot nem tekinthetjük etnikailag homogén csoportnak. Ilyen fogalom akkoriban egyébként sem létezett és nem is volt jelentősége. A magyarságba beolvadt a Kazár Kaganátusból kivált, kabar névvel jelölt népesség. Hagyatékukat és szállásterületüket a honfoglalás kori régészetnek eddig ugyan még nem sikerült elkülönítenie.
Ugyanakkor a kelet-ukrajnai Harkov környéki friss kora középkori régészeti eredmények egy része a probléma továbbgondolására késztet. A kérdésben felvetett témához kapcsolódóan ugyanakkor azt is érdemes átgondolni, hogy a nomád kultúrájú, török nyelven beszélő népekkel való érintkezés már a kazárok előtt, vagyis a Volga vidéken, sőt a Dél-Ural előterében is megkezdődhetett az egykori szomszédok révén.

Végezetül kérem, beszéljen jövőbeli kutatásairól.

– Rengeteg tervem van, de alapvetően az elmúlt években megkezdett őstörténeti és honfoglalás kori kutatásaimat szeretném folytatni itthon és külföldön egyaránt. Munkám során rendszeresen kikérem a helyi, keleti kollégák véleményét egy-egy adott térségről és a továbblépés lehetőségéről, ezért úgy vélem, megalapozott és hatékony ütemterv szerint folynak a magyar őstörténet régészeti és bioarcheológiai kutatásai. Néha persze nem könnyű súlyozni, hiszen hatalmas térséget kell egyszerre lefedni az Uraltól a Kárpátokig. A konkrétumok között elsősorban Délnyugat-Szibéria és a Káma-Volga vidék kora középkori régészeti kultúráinak kapcsolatrendszerét kell tovább kutatni. Erre irányul az idei, a VI. Orosz-Magyar Uráli Régészeti Expedíciónk. Hosszabb távon Ukrajnában aktívabban kell majd kutatni a Szubbotyici-horizont (feltehetően az etelközi szállás) lelőhelyeit, míg Moldáviában a Dnyeszter-menti Szlobodzeja lelőhely hitelesítő kontroll ásatását kell elsőként elvégezni. A másik szívügyem a bioarcheológiai vizsgálatok kiterjesztése, de az ásatások elvégzése mellett sajnos ez még inkább pénz kérdése. A pályázati források folyamatos felkutatása és megszerzése létkérdés, az eredményekhez szükséges minőségi ugrás kulcsa. Paleogenetikai vizsgálataink eddigi eredményei és nemzetközi visszajelzéseink ezt feltétlenül megalapozzák. Lassan kész a habilitációs disszertációm a honfoglalás kori hagyaték keleti kapcsolatrendszeréről. Sok energiám, munkám van az októberben Kazanyban megtartandó IV. Magyar Őstörténeti Nemzetközi Régészeti Konferencia létrejöttében. Reményeim szerint itt sikerül majd végső formába önteni a tatár kollégákkal azt a szerződést, melynek tárgya a híres Bolsije Tyigani temető hitelesítő feltárása és teljes közlése lesz. Velük sikerült megteremteni egy projektet a keleten maradt, ún. Julianusz-féle magyarok hagyatékának tartott (régészeti szóhasználattal: Csijalikszkaja-kultúra) régészeti és genetikai kutatására, melynek első eredményeit izgatottan várom. Hatalmas változások zajlottak le az Ural tágabb térségének kora középkori régészetében is, új problémák, régészeti horizontok, időrendi kérdések merültek fel. Ezek mentén fontos újra definiálni a térséget érintő magyar őstörténeti kutatás irányát és lehetőségeit is. Ez nem egyszerű feladat, hiszen ma már az is világos, hogy ennek egyszerre kell megtörténnie a Volgától Délnyugat-Szibériáig, ugyanis az egyes mikrorégiók kiemelése és preferálása fals eredményekre és zsákutcába vezethet a kérdés egészét illetően. Összefoglalva meggyőződésem, hogy korábbi forrásainkat a lehetőségekhez képest kielemeztük, így az új adatok, források feltárásánál és helyi kontextusukban történő kiértékelésénél jelenleg semmi sem fontosabb a magyar őstörténet régészeti kutatásában.

(KIEMELT KÉP: Türk Attila Facebook oldala)

Vélemény, hozzászólás?

  • Bőzsöny Ferenc- A magyar rádiózás egyik legismertebb hangja (Magyar Nagyok)
  • A CEU mellett tüntettek (Események,Közéleti)
  • 100 éve történt: az őszi rózsás forradalom (Nagyító)
  • Gyászvasárnap- 1956. november 4-e emlékezetére (Nagyító)
  • Tisza István emlékkonferencia ( Események, Kulturális)
  • Kocs-az utazószekér szülőföldje (Csodálatos Európa, Magyarország)
toggle