Az ökonómia frontvonalában- Interjú Bod Péter Ákossal

Az MTA doktora, elemző, egyetemi tanár.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével 2011-ben tüntették ki. Hazánk egyik leg(el)ismertebb közgazdásza.
Magazinunknak kifejtette szakmai véleményét a nemrégiben benyújtott állami költségvetési tervezetről is.
Emellett nagy interjúnkból kiderül, miként indult pályája és hogyan látja a magyar közgazdász képzés helyzetét.

 

 

 

– Humán értelmiségi családból származik.
Ilyen indíttatással milyen út vezette Önt a közgazdaság világába?

– Valóban erősen humán háttérrel indultam: szüleim mindketten gimnáziumi tanárok voltak, a felmenők lelkészek, tanítók. Gazdasági hivatásra nem hiszem, hogy lett volna példa minálunk. Ugyanakkor a mi térségünkben – szemben a nyugati, erősen polgárosodott világgal – a vidéki lelkész, tanár, bármilyen értelmiségi, ha akart volna, akkor sem tudott távol maradni a társadalom és a közélet ügyeitől, édesapám nem is akart. Aminek folyományaként börtönbe került és a tanári pályájáról kizárták az 1956-os forradalomban való részvétele miatt. Nyilván formálta a világképemet, hogy apámat börtönben látogattam kisfiúként. Hogy azután miért a közgazdasági egyetemre jelentkeztem, annak bizonyosan egyik oka volt az a reform-pezsgés, ami az 1968-as „új gazdasági mechanizmushoz” vezetett el, éppen fogékony életszakaszomban. Az egypárti, központosított és tartalmát tekintve totalitáriánus rendszer sokkal kevésbé volt merev és ideologikus a gazdasági kérdésekben. Ezt már egy gimnazista is érzékelte. Matekból és történelemből jó voltam, így a budapesti közgazdasági egyetemre jelentkeztem, ahova felvettek, és rögtön katonának be is hívtak.

– 2000 óta a Corvinus Egyetem professzora.
Oktatóként milyennek látja a magyar közgazdász képzés jelenét és jövőjét?

– Amikor magam ide, az egyetemre kerültem, akkori nevén a Marx Károlyra, az egész felsőoktatási rendszer nagyon más volt, egyebek mellett sokkal nehezebb volt bármely egyetemre bekerülni, a tanulmányokat elvégezni, ugyanis bizonyos értelemben elitképzést folyt. Ez most nincs így, hiszen a korosztály (egyébként demográfiai okokból sajnos nem annyira nagyszámú korosztály) sokkal nagyobb hányada jut diplomához. És gyakran nem is egyhez: még mindig meg-meglepődök, amikor a hallgató felmentést kér óráim látogatásáról, mert párhozamosan más egyetemre is jár… Mások meg dolgoznak egyetem mellett (nappalisként), vagy vállalkozást működtetnek. No, ez nagyon más világ, és ehhez a világhoz szabjuk hozzá oktatási módszereinket. Maga a képzés minálunk nem rossz, ezt mutatják a mérhető indikátorok, a nemzetközi összehasonlítások, a hallgatói és munkaadói visszajelzések, meg az ide beiratkozó külföldiek ezrei. Elmondhatnám most persze, hogy mennyi merevség származik az állami egyetemi státuszból – de a merevség és bürokrácia igaz sok más életszféráinkra is.

– Pályafutása több politikai rendszert átível.
Milyen szerepeket töltött be diplomája megszerzésétől?

– 1975-ben végeztem, szép eredménnyel. Bent is maradhattam volna az egyetemen tanársegédként, de kíváncsiságból (családi hátterem „pöttyei” miatt nem is nagyon bizakodva) egy kormányzati kutatóhelyre jelentkeztem, az Országos Tervhivatal háttérintézetéhez. Mind kiderült, szerencsés időben és éppen a keresett specializációval a tarsolyomban. Felvettek, és végül másfél évtizedet töltettem el, többségükben igen felkészült, nagy tudású kollégák között. Mellette taníthattam, majd fokozatosan utazhattam
(előbb inkább keletre, majd idővel nyugatabbra is, olyannyira, hogy az 1980-as években már amerikai egyetemre is eljutottam), ENSZ- szakértősködtem, konferenciákra és tanulmányutakra mehettem.
A rendszerváltozás esélyének megnyílásakor a Magyar Demokrata Fórum szakértője lettem, majd
Antall József pártelnök tanácsadója. A többi már ismert lehet: kormánytag lettem, ipari és kereskedelmi miniszterként, majd amikor a Magyar Nemzeti Bank a kormánytól független intézményi státuszát elnyerte, annak első elnökének választottak. A politika rákövetkező fordulata onnan elsöpört 1995-ben, és Londonba, egy nemzetközi fejlesztési bankba kerültem, majd egy ciklust leszolgálva 1998-ban visszajöttem tanítani és kutatni.

– Jobboldali értelmiséginek ismerhette meg a közvélemény. Ennek ellenére egyik legnagyobb kritikusa a mostani kormányzatnak.
Ön szerint melyek a jelenlegi gazdaságpolitika eredményei?
Miben látja hibáit?

– Az értelmiségi szerepből következik a kritikai alapállás, vagyis az, hogy a szakember folyamatosan számon kéri a szakmai igazságot a gyakorlaton. Esetemben a gazdaságpolitikai gyakorlaton.
Másként nem is lehet, hiszen a gazdaságpolitika egyetemi tanára vagyok, tanszékünk neve (Gazdaságpolitika) kijelöli azt, hogy miről legyen megalapozott véleményünk. A szakmai kritikák nagy részének nincs köze ahhoz, hogy maga az elemző, kutató milyen értékrendet vall: ha egy intézkedés hiányos információra és ingatag elméleti alapra épül, azt kötelessége kimutatni a szakembernek.
Egészen más szakma a kormánypropagandistáé, aki a politikai irányvonalat népszerűsíti, magyarázza, valamit a tanácsadóé, aki az adott politikai irány megvalósításában segédkezik. Ezekre az értelmiségi szerepekre is szükség van, de az elemző és oktató, kutató hivatása más. Az én egyéni értékrendemhez egyébként a szociális piacgazdaság irányzata áll a legközelebb. Amikor elemzést, publicisztikát, gazdaságpolitikai tananyagot írok, akkor igyekszem külön választani a kormánygyakorlat szakmai kritikáját, és azt, hogy milyen irányvételt tartanék jónak, előrevivőnek. 1998 után a szocialista kormányzat működését rendszeresen kritizáltam publicisztikába, szakfórumokon. De természetesnek tartom, hogy kritikus szemmel néztem a szocialista kormányzati ciklusok után hivatalba lépők működésére.
Ami a mostani kormányzat működését illeti: voltak olyan céljai, amelyeket elfogadtam és támogattam, mint például a tartós munkanélküli rétegek megmozgatását, ám több ponton kifogásoltam a választott eszközt. Más esetekben a követett célt is bíráltam, mint az orosz orientációt.
Visszatérően kritikus vagyok a gazdaságot (meg persze minden más kulcsterületet) érintő állami döntések túlzott centralizációjával kapcsolatban.

– Elemző közgazdászként és az eddigi munkásságát tekintve komoly rálátása van a gazdaság politikára. Mint ismeretes a pénzügyminiszter múlthéten nyújtotta be az országgyűlés elnökének a jövő évi költségvetési törvénytervezetet.
Ismeretei alapján mennyire látja ezt egy stabil, előre vivő költségvetésnek?

– Az éves költségvetés a kormányzó erő gazdasági terve, amelyből feltárul három fontos vonatkozás.
Az első: honnan veszi el a pénzeket. Második: hova adja. A harmadik pedig az, hogy miként, milyen eljárásokkal zajlik minden. Az első vonatkozásban jövőre nem látszik sok változás – és ez jó.
Az adópolitika sosem lehet tökéletes, de a legrosszabb a folyamatos változtatgatás.
A kiadási oldalon továbbra is látszanak a jobban támogatott területek, és kevésbé jól ellátottak is.
Sajnos marad az oktatás és az egészségügy relatív elhanyagoltsága, miközben valóban vérforraló, hogy presztizs -beruházásokra mennyi pénz ment és megy most is. Ami az első kettővel azonosan fontos:
a pénzelvonás és pénzjuttatás hogyanja. Mennyire vesznek részt a döntés előkészítésében a következményeket tekintve érintettek? Mennyire nyilvános elvek szerint, és mennyire az osztogató kegyeként jut el az adófizető pénze a támogatott területre. Az utóbbi években extrém szintre jutó centralizáció miatt rengeteg döntés a piramis legfelsőbb szintjére csúszik.
Ez már eleve hatékonysági és ésszerűségi kérdéseket vet fel.
A mostani költségvetés, ha lehet, még könnyebbé teszi a hatalmi helyzetben levőknek, hogy egyéni szempontjaikat a pénzosztogatás révén érvényesítsék. Itt van a Magyar Tudományos Akadémia új finanszírozási rendje: van ugyan költségvetési forrás az akadémiai kutatás támogatására, csak éppen kormányszervhez telepítve. Ezzel formailag fennmarad az Akadémia önállósága, a tudományos kutatás szuverenitása. Csak éppen a költségvetési függés erősödik…

– Az elmúlt hónapokban több alkalommal tartott előadásokat, vett részt panelbeszélgetéseken gazdaságpolitikai kérdéseket feszegetve. Így például az Ökopolisz alapítvány által szervezett eseményeken.
A jövőben tervez-e ilyen szerepvállalást?

A parlamenti választás előtt sok helyre hívtak, és valóban sok előadást vállaltam. De készséggel, hiszen az egyik általános kritikám az volt az utóbbi évek politikai gyakorlatával szemben, hogy a hatalmat akaró, a választók támogatását követelő politikusok nem mindegyike kötötte az emberek orrára, hogy valójában mit is kezdene a felhatalmazással. A magyar rendszerváltozás hőskorában ez nem így volt: a pártok többsége alapos és részletes programokat mutatott be. Tudom, a nagyvilágban máshol is több lett a show, és kevesebb az érv. De mégis méltánytalan, és nem is demokratikus, ha a választóktól teljes felhatalmazást kérnek – látatlanba. Ezért pártoltam és szerény eszközeimmel támogattam a politikai programvitákat. Most, az országgyűlési választások után ez az aktualitás már nincs meg, ám az élet rengeteg olyan súlyos dilemmát vet fel, amelynek van tudományos- akadémiai vonatkozása (klímaváltozás, demográfia, nemzetközi vándorlás és menekültügy, technológiai forradalom, szabadkereskedelem), és mindezekhez kapcsolódik a közügyek, politika világa.
Ha van mondanivalóm és hívnak, akkor ezután sem zárkózom el.
Ez következik abból az értelmiségi szerep-meghatározásból, amivel a beszélgetést kezdtük.

– Végezetül kérem beszéljen a nemrégiben megjelent
„Magyar gazdaságpolitika – Tűzközelből” című könyvéről.

Kedves könyvem ez, és nem ok nélkül írtam hozzá ajánlást, amit nem szoktam. Három gyerekemnek, három reménységemnek ajánlom. Elsőként a gyerekeimnek, hiszen a könyvben átfogott gazdasági korszakok és az azok során érvényesített gazdaságpolitikai döntések, az akkori politikai kurzusok saját életemnek is kritikus, nézet-formáló szakaszai és eseményei voltak. Mondhatnám: benne van a könyvben az én életem is. Tűzközelből: ez így persze nem pontos alcím, inkább csak kedvet ébresztő. De arra utal, hogy volt, amikor a második vonalból láttam az eseményeket, mint a szocialista rendszer reform-kísérletét és annak kudarcát. Volt azután, amikor valóban a tűzvonalban éltem meg az eseményeket. Majd ismét elemzőként, de még mindig elég közel a folyamatokhoz, a döntéshozatalhoz: ezek az utóbbi évek.
És persze a nagyközönségnek is szól e vékony könyv. A korombeliek újra átélhetik a sokféle fordulatot, amely megelőzte a mai állapotokat, a fiataloknak pedig különösen szánom a könyvet, mert igazából megérteni nem is lehet a mát, ha nem látják azokat a kanyarokat, amelyet a magyar gazdaság, társadalom leírt a megelőző években.

 

(KIEMELT KÉP: Press77 / Erki Ádám)

Vélemény, hozzászólás?

  • Bőzsöny Ferenc- A magyar rádiózás egyik legismertebb hangja (Magyar Nagyok)
  • A CEU mellett tüntettek (Események,Közéleti)
  • 100 éve történt: az őszi rózsás forradalom (Nagyító)
  • Gyászvasárnap- 1956. november 4-e emlékezetére (Nagyító)
  • Tisza István emlékkonferencia ( Események, Kulturális)
  • Kocs-az utazószekér szülőföldje (Csodálatos Európa, Magyarország)
toggle