A Drogellenes Világnap margójára-Interjú Dr.Zacher Gábor toxikológus főorvossal

A Drogellenes Világnap margójára-Interjú Dr.Zacher Gábor toxikológus főorvossal

Június 26-a 1988.óta Drogellenes Világnap. Ennek kapcsán kérdeztük Dr. Zacher Gábort. Az interjúban szó esett a megelőzésről, a tiltásról és a függőség kiútjáról.

 

 

 

 

A jelenlegi magyarországi helyzetet tekintve, véleménye szerint mennyire van jelen az iskolákban és a mindennapi életben a megelőzés?

– Azt gondolom, hogy nem megelőzni kell valamit, hanem kommunikálni róla. Ha bele gondol abba, hogy ma egy átlag magyar pedagógus, vagy átlag magyar szülő mit tud elmondani a kábítószerről, akkor ez egy nagyon limitált történet. Hiszen Ők laikusak, a gyerek viszont nem. Nem azért mert használja.
Erről szó sincs, hanem mert Őt érdekli. Sokkal inkább az Ő világába tartozik bele, mint például
–az amúgy tök jó fej, normális – 50 éves magyar tanárnak. Akinek annak idején sem volt része az életének, és nem is tervezi, hogy ez egyáltalán bármikor az életét képezze. Igazából az a véleményem, hogy nem megelőzést kell alkalmazni, hanem sokkal inkább példát, értékrendet mutatni.
Ennek alapján a gyerek fog tudni olyan döntéseket hozni, ami gyakorlatilag elfogadható.

– Esetleg a tiltás lehet a megoldás kulcsa?

– Tiltani sok mindent lehet, csak szerintem az ég adta egy világon semmi értelme. A tiltás mindig
–talán érdekesen hangzik- édesebbé teszi a gyümölcsöt. Ha bármit eltiltunk a gyerektől, akkor még inkább izgalmas lehet számára. Nem vagyok híve sem a tiltásnak, sem pedig az elrettentésnek.

– A tudatmódosító szerek mekkora mértékű veszélyeket rejtenek társadalomszociológiai és a családok szempontjából?

– Magyarországon ez messze-messze nem akkora probléma, mint amekkorának gondoljuk.
Ha megnézzük a magyar kábítószer helyzetet, akkor az Európai Unió alsó halmazának a tetején helyezkedik el. Ettől még nagyon fontos, hogy ezt az egész problémát, – mondjuk ki őszintén- fétis tárgyként kezelik. Nem tudunk róla, csak van egy ilyen eleve negatív hozzáállásunk. Amikor kimondjuk azt a szót kábítószer, megjelenik egyből lelki szemeink előtt a Hős utcai vagy a Mázsa téri gyerek, aki beszívva éppen ténfereg az utcán, vagy elveszi a gyerekünk mobiltelefonját, vagy a néni válláról leszakítja a táskát, stb.
Azért nem ez a történetnek a lényege: ezek mindig a szélsőséges esetek.

– Milyen sikeres gyógyulási „technikák” léteznek? Kérem osszon meg olvasóinkkal egy pozitív kimenetelű történetet.

– Alapvetően az emberben dől el. Ha valaki oda mer állni a tükör elé és azt meri mondani: hová jutottam? Azt sem tudom merre jártam. Mint ahogyan azt annak idején Ozzy Osbourne mondta:
“Nem emlékszem a 80-as évekre.”  Végül is felismerte ennek az egésznek a veszélyét és segítséget kért, elment rehabra. Világos, hogy nagyon sokszor kell ehhez gyógyszeres kezelés is. De önmagában véve meg kell hogy legyen az elhatározás. Ez az amit sokan nem értenek meg. Leginkább a hozzátartozók.
Ha nem önszántából érkezik egy ilyen kábítószeres gyerek, akkor nem tudom meggyógyítani.
Ilyenkor általában csak ül velem szemben –például azért jött el, mert különben a szülei kitagadják-
és látszik rajta, hogy teljesen más a világa. Teljes mértékben nem érdekli az egész. 30%-nál többet nem tudunk hozzáadni a gyógyulás sikeréhez, a 70%-át magának a betegnek kell hozzáadnia.
Önerő nélkül nincs változtatás!

(KIEMELT KÉP: Dr. Zacher Gábor tisztelői Facebook oldal)

Porték, Interjúk Tudományos