Bíró László József- a golyóstoll és az automata sebességváltó feltalálója

1899. Szeptember 29-én született Budapesten. Legismertebb találmánya a golyóstoll, de emellett több mint 20 szabadalma van. Ezek közül nagy részét nem használták a gyakorlatban, de sok konstruktőr megihletője.

 

 

 

Családi háttere

Édesapja Schweiger Mózes Mátyás, hódmezővásárhelyi születésű műfogász, édesanyja a kaposvári születésű Ullmann Janka volt. A családnév Bíróra változtatását a magyar királyi Belügyminisztérium 1905. február 11-én engedélyezte. 1931. november 2-án Budapesten, a Terézvárosban házasságot kötött a nála kilenc évvel fiatalabb Schick Erzsébettel, Schick Zsigmond és Honig Anna lányával.
1938. augusztus 20-án Bíró László feleségével együtt áttért az evangélikus hitre.
1940-ben telepedett le Argentínában, Buenos Airesben.

Híres találmányai

Golyóstoll

Találmányát egy véletlennek köszönhette. Saját előadása szerint egy íróasztalon felborult a tintásüveg és az ott tartott apró golyók végigszaladtak a tintán, nyomot rajzolva. Ez adta az ötletet, hogy először egy nagyméretű toll hegyeként alkalmazzon golyót, amit ládaszignáló tollnak használt. Az 1931. évi Bp.-i Nemzetközi Vásáron ezt már bemutatta. Később kisebb méretben írótollnak is alkalmazta. A németek 1939-ben átvették találmányát, és Exakt néven hozták forgalomba. Hátránya az volt még akkor, hogy tintával töltötték, ami hamarosan beszáradt. A háború alatt az amerikaiak olajbázisos festékkel próbálkoztak, sikertelenül. Argentínában történt letelepedése után megfelelő módosítással az öntvényrepedést jelző festéket alkalmazta a golyóstoll töltésére. 1943-ban először Eterpen néven hozta forgalomba. A franciák részvénytársaságot alapítottak a toll készítésére, és BIC (Biró Crayon) néven hozták forgalomba. Angol nyelven ma is biro pennek vagy rövidítve bironnak nevezik a golyóstollat, illetve a találmányán alapuló védett márkát.

Automata sebességváltó

Az 1930-as években vásárolt Bugatti sportkocsijának mechanikus váltóművével elégedetlen volt, mert a nagy motorteljesítményt képtelen volt gördülékenyen átadni. Egy évig tökéletesítette megoldását, majd más befektetők híján az Opel céggel állapodott meg. Bíró beépítette a szerkezetet saját oldalkocsis motorkerékpárjába, amellyel hiba nélkül megtette a mintegy 1000 kilométeres Budapest–Berlin távolságot. A jogokat megvásárló General Motors vállalta, hogy öt éven keresztül havi 200 amerikai dollárt utalnak át a feltalálónak, ami akkoriban nagy összegnek számított. Konstrukciója gyártásra sosem került, a konkurencia lehetőségét kívánták csökkenteni. A GM 1939-ben rukkolt ki saját 4+1 sebességű automata váltójával.

Golyós dezodor

Az 1945–1954 között kifejlesztett majd jól előkészített kampány után New Yorkban vezették volna be a terméket. Valószínűleg ehhez kapcsolódik, hogy 1945 -48 között 21 parfümöt jegyzett be cége, a Biro, Meyne & Biro. Az első sorozatgyártás azonban hibás volt, s tőke hiányában le kellett állítani a tervet. Ennek hatására komoly recesszión esett át a cég.
Az általa kidolgozott módon működnek mai napig is a golyós dezodorok.

Egyéb találmányainak listája

  • 1928 Vizes töltőtoll
  • 1930 Mosógép “Mesemosó a tökéletes házi gőzmosógép” -tűzhelyhez kapcsolható, az energiát gőzből nyerő mosógép
  • 1936 Elektromágneses továbbító berendezés (Lineáris motor) Később ennek alapján indultak a japán szuper vasút kísérletek, s ma is fontos részét képezik a mágnes-vasutaknak.
  •  1941 Termikus berendezés
  • 1942 Fertőtlenítő golyócska
  • 1943–1957 Klinikai termográf
  • 1943–1959 Sérthetetlen zár
  • 1943–1962 Palackcímke nyomtató
  • 1943–1962 Függönytartó
  • 1944 Eljárás fenolgyanták előállítására
  • 1944 Ampullanyitó
  • 1944–1948 Golyóstoll
  • 1945 Eljárás acélrudak ellenállásának növelésére
  • 1956 Nyomdai tükör
  • 1958 Berendezés energia nyerésére tenger hullámaiból
  • 1978 Együtemű belső égésű motor

Halála, Emlékezete

1985. október 24-én halt meg Argentínában. Születésnapja, szeptember 29-e 1986-tól
“Dia del Inventor” (a Feltalálók Napja) Argentínában.

Az utolsó budapesti lakhelyén (Cimbalom utca 12) elhelyeztek egy emléktáblát, születésének
100. évfordulóján.

Források

 

(KIEMELT KÉP: Penfax)

Vélemény, hozzászólás?

  • Bőzsöny Ferenc- A magyar rádiózás egyik legismertebb hangja (Magyar Nagyok)
  • A CEU mellett tüntettek (Események,Közéleti)
  • 100 éve történt: az őszi rózsás forradalom (Nagyító)
  • Gyászvasárnap- 1956. november 4-e emlékezetére (Nagyító)
  • Tisza István emlékkonferencia ( Események, Kulturális)
  • Kocs-az utazószekér szülőföldje (Csodálatos Európa, Magyarország)
toggle