Tüntetés a mindenkinek elérhető felsőoktatásért

Fáklyás felvonulással egybekötött tüntetést szervezett a Lehet Más a Jövő,
az LMP ifjúsági szervezete.
A Corvinus Egyetem épülete előtt felszólalt Pitz Dániel és Demeter Márta is.
Press77 / MTI

 

 

A körülbelül 200 tiltakozó előtt elhangzott beszédében Pitz Dániel (az LMJ elnöke) beszédében kifejtette: követelik a kormánytól, hogy senkit ne fosszanak meg a tanulás lehetőségétől, és ne engedjék el az állam kötelékéből az egyetemeket.

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője a kormánypártot bírálta felszólalásában:

“A kormány tervei szerint a Corvinus egyetemen jelentősen növelnék a fizetős helyek arányát, 2020-tól pedig már nem is lennének államilag finanszírozott helyek. Ezt a rendszert meg akarják honosítani az egész felsőoktatásban, vagyis egy újabb társadalmi alrendszer fideszes gyarmatosítását készítik elő”.

A politikus arra figyelmeztetett, hogy ezzel az intézkedéssel százezrek szorulnak ki a felsőoktatásból.

A felvonulók között lehetett látni Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselőasszonyt,valamint
Mizsei Lászlót
(a párt XVI.kerületi testületi tagja) is.

(KIEMELT KÉP: Mti Fotó / Bruzák Noémi)

Vélemény, hozzászólás?

  • A gyalogosok védelme?!- Interjú Gál Józseffel (Nagyító)
  • Tisza István emlékkonferencia ( Események, Kulturális)
  • Mégis ARC-oskodnak (Események,Kulturális)
  • Az Ökonómia Frontvonalában-Interjú Bod Péter Ákossal (Arcok,Interjúk,Tudományos)
  • Szokások Adventkor (Aktuális)
  • 100 éve történt: az őszi rózsás forradalom (Nagyító)
toggle