Mi lesz veled közoktatás?- Interjú Dr. Hiller Istvánnal

A NAT és a felsőoktatás átalakítása zajlik éppen.
Ezekről, valamint az MTA helyzetéről és nem utolsósorban az országgyűlési üléseken tapasztalható stilisztikáról kérdeztük a volt oktatási és kulturális minisztert.
Jelenleg az országgyűlés alelnökeként is ellátja feladatait.

Dr. Hiller Istvánnal beszélgettünk.

 

 

 

Interjúnk elkészültekor a 2018-19-es tanév már javában megkezdődött.
Ezzel kapcsolatosan kérem, fejtse ki véleményét az új Nemzeti Alaptantervről (NAT).

– A Nemzeti Alaptanterv egy olyan, a mindenkori kormány által elfogadott keret, amelynek lebontása adja meg, hogy mi történik a tanteremben. Fölötte jogi értelemben –ahogy a mostani kormány nevezi –
a Köznevelési Törvény áll.
Hitem szerint egy jól képzett pedagógus, aki oktatni és nevelni egyszerre képes, a diáknak akkor is át tudja adni legjobb módon a tudást, ha miután becsukta az ajtót kívül hagyta a NAT-ot és a törvényt.
De ez az év valóban egy új nemzeti alaptanterv készítéséről szól.
Kimondottan tisztelem azt az akadémikus asszonyt – Csépe Valériát-, aki elfogadva a felkérést,
ezt a munkát koordinálta. Szakmailag nagy kihívás és a jelenlegi körülmények között bátor feladatvállalás.
Szóhasználata, fogalmazása, szerkezete, az a gondolati ív mely ezt a több mint 300 oldalas művet összeköti, ez nekem kimondottan tetszik. Modern és a valóban nem csak a szakma, hanem az iskola mai nyelvezetének is megfelelő. Olyan szavakat, kifejezéseket alkalmaz, részben hoz vissza, melyeket a jelenlegi kormány kitiltott oktatási rendszeréből: differenciált nevelés, alapkompetenciák erősítése,
a tudás komplexumok. Ezek fontos részei annak a leírásnak, ami egy Nemzeti Alaptantervhez szükségesek.
Ami a tartalmi részeket illeti: ott már sajnos nem tudok ennyire pozitívan nyilatkozni.
Az a problémám, hogy ahol bátornak kellene lenni ott függőben hagyja a kérdéseket, más helyeken pedig inkább olyan irányt szab, amely alkalmazkodó.
Viszont nincs bajom az ún. természetismeret tantárgy bevezetésével, ami a biológia, a fizika, a kémia együtt láttatását mutatja.
Igaz, erre egy fajta tudományból jövő magyarázatot akar adni. Szerintem a magyarázat ennél sokkal prózaibb: nincs elég természettudományos végzettségű tanár. Ezt a hiányt a különböző tantárgyak összevonásával kívánják megoldani. Maga az eredmény nincsen ellenemre.

– Elképzelhető, hogy egyes tantárgyakat tekintve, azok rovására fog menni?

– A világon sok helyen tanítják ezt ilyen formában: “Science”, tudomány néven. Magyarországon az a probléma, hogy már nem is jelentkeznek elegen ezekre a szakokra, következésképpen a végzettek száma is alacsony.
Akik e szakmába helyezkednek el, végképp nem tudják kielégíteni az igényeket. A NAT egészét így, ebben a formájában nem támogatom. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ez 2019 szeptemberében már bevezetésre kerül. Nem látom az átfutáshoz szükséges időt, amíg az egyes intézmények ezt adoptálni tudnák.
Nyilván adminisztratív módon meg lehet csinálni, de ez nem válik a magyar közoktatás hasznára.
Egyébként úgy látom, hogy a kormány a közoktatás ügyével nem tud mit kezdeni.
Kormányváltás előtt nagy szavak, nagy szónoki teljesítmények voltak. Ám a szakmai tudás és az a fajta megoldás amit alkalmaznak, nem vezet eredményre. Az iskolák államosítása-annak módja és mértéke- túlzott volt.
Egymást követő két nagy-már a Fidesz kormányzás idején- készített felmérés, a PISA felmérés- meredeken zuhanó tendenciát mutat a magyar közoktatás teljesítményét illetően.

– Ez a keret, melyet a NAT nyújt, mennyire ad önálló oktatási-nevelési lehetőséget az iskoláknak?

– Ezt nem a Nemzeti Alaptanterv határozza meg, hanem a törvény. Amíg a 2011-ben elfogadott, köznevelésinek elnevezett törvény nem változik, addig nekem különösebb reményeim nincsenek.
Ez a felfogás teljesen beszűkíti az iskolák lehetőségeit. Az irányítási struktúrában is.
A Klebelsberg Intézmény Fenntartó Központ abban a formájában, ahogy azt Hoffmann államtitkár asszony fölépítette, megbukott.
Ezt el is ismerték, változtattak is rajta.
Mint ahogy a különböző hatásköri rendelkezésein is. Azonban az egész nem szól másról most sem, minthogy központilag irányítsák az egyes iskolák, sőt évfolyamok munkáját is. Erre több fajta kísérlet volt a magyar közoktatás történetében, de ezek sohasem voltak eredményesek. A szabad rész –a szakmai dolgok tekintetében is-teljesen szűk. Ma is az ún. kimeneti szabályzás híve vagyok: ez azt jelenti, hogy bizonyos pontokon –ilyen kimeneti pont pl. az érettségi- egységes és magas színvonalú követelményeket határozzon meg az állam.
De abban, hogy ehhez a követelményrendszerhez, tudáshoz hogyan juttatja el a diákot a pedagógus közösség sokkal szabadabb kezet adnék.

– Nagyon keveset beszélnek róla, pedig szintén nagyon fontos téma az ún. fogyatékossággal élők oktatásának ügye. Mi lehet ennek az oka?

– Azért nem beszélnek róla többet, mert külön választják a fogyatékos, tanulási nehézséggel küzdők ügyét az iskola ügyétől. A mai közoktatás politikáról a kormányzás felfogása az uniformizálás, az egységesítés. Erről szól a tankönyv-piac megsemmisítése, az egységesen kiadott tervek, de erről szól az a tantervi szabályozás is, melyről beszéltünk az előbb. Minden, –legyen az a tanulási nehézségekkel, zavarokkal küzdők, a fogyatékkal élők, de bármilyen furcsa is a kiemelkedő tehetséggel rendelkezőkkel való foglalkozás-, a “sablonból” kilóg.
Ebben nem embertelenséget, vagy figyelmetlenséget látok, hanem magának a rendszernek a jellegzetességét.
Aki kockába, vagy téglalapba gondolkodik, annak egy hatszög nagyon nehezen értelmezhető.
Itt erről van szó!

– Említette az uniformizálást. Ezt mennyire tudja kompenzálni a család szerepe?

– A magyar és az európai pedagógia, az elmúlt 20 évben arról beszél, hogy a gyermek-tanuló, az iskola-pedagógus és a szülő háromszöge az, amelyik optimális esetben segíti a gyermek előmenetelét, nevelését, oktatását.
Azért azt nem szabad elfelejteni- mióta az ember szervezett körülmények között végzi ezt a tevékenységet, vagyis iskolába járatja gyermekeit- hogy ez az intézmény nem a felnőttekért van. Ez nem a munkahelyteremtés miatt van. Ez nem egy felnőtt közösségi tér. Az iskola elsődlegesen a diákért van!
Minden amit csinálunk-legyen az központi befektetési költségvetés, vagy éppen tudományos nevelési irány-az a következő legfiatalabb generáció épülését hivatott szolgálni. Ezt a szempontot a jelenlegi kormány politikájában nemhogy nem látom, hanem kimondottan más centrumot látok benne. 2011-ig az egymást követő kormányok -legyen az konzervatív, vagy jobboldali kormány- alap filozófiájának tekintette és a mindenkori közoktatási törvényben a legelején bele is foglalta és ott hagyta: a gyermek minden felett álló érdekét.
2011-ben ezt úgy dobták ki a törvényből, hogy csak úgy zuhant!

– Áttérve a felsőoktatásra: nemrégiben hangzott el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úrtól olyan nyilatkozat, hogy a felsőoktatási intézményeket-nem a legjobb definícióval élve- “vállalkozásokká” kell fejleszteni.
Mennyire várható, hogy ez a felsőoktatás egészében jelentkezni fog?

– A Corvinus -modellről beszélnek, melyet alkalmazni kívánnak a felsőoktatás teljes egészére.
De hát még a Corvinus -al sem hajtották végre. Egy meg nem történt folyamatot modellnek beállítani mindenképpen furcsa. Azt az elképzelést, ami itt megjelenítésre kerül, foglaljuk össze: az állam kilép a fenntartói szerepből, létrehoz egy alapítványt. Ebbe az alapítványba különböző részvényes csomagot pakol és átadja az alapítvány felelősségébe, mint fenntartónak az adott intézményt. Ez a Corvinus esetében lényegesen csekélyebb hallgatói létszámot és az államilag finanszírozott helyek csökkenését jelenti. Így a tandíjas képzés többségbe kerül az intézményen belül.
Csak emlékeztetésképpen szeretném megjegyezni: a Fidesz 2008-ban azért kezdeményezett népszavazást, mert ellenezték a tandíjat. Itt az akkori összegekhez képest jóval nagyobb befizetési kötelezettségről-tandíjról- beszélnek. Ettől várják a színvonal emelkedést. Ezt az emelkedést létszámcsökkentéshez kötni az autonómia, az évszázados egyetemi szabadság megnyirbálását jelenti. Ebben semmi garanciát nem látok.
Az biztos, hogy sokkal kevesebb magyar fiatalnak akarnak diplomát adni. Az az elképzelésük: ha kevesebben férnek hozzá a felsőoktatáshoz, akkor többen mennek a szakképzésbe. Ezt egy kimondottan rossz feltételezésnek tekintem. Kevesebb lesz a diplomás, sokkal több lesz az a fiatal, aki külföldön akarja az életét elképzelni. Erre folyamatosan felhívjuk a figyelmet. Nem arról van szó, hogy megkérdőjeleznénk az EU-n belüli szabad munkaerő áramlás lehetőségét, hiszen ez egy alapjog.
De kérem, különböztessünk meg egy családdal rendelkező 36 éves magyar felnőtt férfit, aki kimondottan anyagi okokból elmegy két évre Németországba de aztán visszajön, mert itt van a családja, attól a 18-21 éves magyar fiataltól, aki már a felsőoktatási időszakát külföldön tölti, és ott rendezi be életét.

– Az oktatáshoz szorosan kapcsolódik a tudományos élet kérdése is, ezáltal a MTA sorsa is.
Mi a véleménye a kormány MTA-hoz köthető törekvéseihez?

– A Magyar Tudományos Akadémia, mint a társintézményei Európában, abban egységesek, hogy az autonómiát alapértéküknek tekintik. Ez az autonómia a kutatás, az előadás és a viták szabadságát jelenti.
Nem kell ahhoz kiabálni, hogy egészen élesen vitatkozzon az ember. De ez nem a politika, hanem a tudomány terepe! Ebbe, ha a politika beleszól, visszaszorítja a tudomány saját belső törvényeit.
Jelenleg azon folyik a vita, hogy a kormány megfogalmazása és gyakorlata csorbítani kívánja az autonómiát.
Azt mondja: ez a csorbítás a köz egészének, a magyar társadalomnak hasznosabb és jobb befektetést, kutatásokat eredményez. Ezt alapjaiban vitatom! Nem lehet megmondani előre egy fizikusnak vagy éppen egy irodalmárnak, vagy ha a művészetek nyelvén beszélünk egy költőnek vagy egy festőnek, hogy 36 óra múlva legyen kész egy nagyszerű alkotás. Ilyen nincs!
Ha zavart kelt a politika ezekben a körökben az egészen biztos, hogy a tudományos kutatás és munka rovására megy.
Az Akadémia esetében feltétlenül föl kell vetni: mint minden intézmény esetében, a tudomány területén is állandó változásban kell lenni. Ez a tudomány autonómiájával teljesen egységes gondolkodás.
Ebbe kívánnak most beleszólni!

– Végezetül, mint az országgyűlés alelnökének, mi a véleménye az ülések alkalmával tapasztalható stilisztikáról?

– Az ülések levezetése közben gyakran találkozom én is azzal, hogy a képviselőnek felszólalások vagy éppen az ülésvezetés stílusbeli kérdései felmerülnek. Erre nincsen általános szabály, az igen, hogy a képviselőnek a szólásszabadságát az elnöklő sem korlátozhatja. A képviselő még akkor is, amikor egy vitában kifejezetten érzelmileg felhevült állapotban érvel, bizonyos emberi normákat be kell tartani. Erre néha figyelmeztetni kell.
De ez nem az ő mondanivalójának való megcsonkítását, vagy éppen betiltását kell megjelenítse.
Én azt vallom: az emberekkel nem csak akkor kell hétköznapi kapcsolatot tartani amikor kampány időszak van, hanem folyamatosan ott kell lenni. Ez egy fajta elismerést kivívhat.
Ez megmutatkozik az ülésteremben is: akinek nincs tekintélye az üvölthet olyan decibellel ami már az emberi fülnek zavaró, akkor sem lesz rend. Jó idegekkel kell rendelkezni és nagyon fontos, hogy a humorérzék megmaradjon!
Ha ezt a kettőt tudja párosítani a szakmai felkészültséggel, akkor nem kell felemelnie a hangját, mégis csend van a teremben.

 

(KIEMELT KÉP: Press77 / Erki Ádám )

Vélemény, hozzászólás?

  • A gyalogosok védelme?!- Interjú Gál Józseffel (Nagyító)
  • Tisza István emlékkonferencia ( Események, Kulturális)
  • Mégis ARC-oskodnak (Események,Kulturális)
  • Az Ökonómia Frontvonalában-Interjú Bod Péter Ákossal (Arcok,Interjúk,Tudományos)
  • Szokások Adventkor (Aktuális)
  • 100 éve történt: az őszi rózsás forradalom (Nagyító)
toggle