Összefoglaló: A Törvényalkotási Bizottság november 8-i ülése

Az új építésű ingatlanok kedvezményes áfájával kapcsolatos szabályokat is módosító javaslatot fogadott el az
Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága csütörtöki ülésén. MTI

 

 

 

Az adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó módosításához benyújtott bizottsági javaslat -a pénzügyminiszter által már bejelentettek szerint- azt tartalmazza, hogy a kedvezményes, 5 százalékos áfa mértéke alkalmazható 2019. december 31-e után is, de legkésőbb 2023. december 31-ig azon ingatlanok esetében, amelyek 2018. november 1-jén már rendelkeztek jogerős építési engedéllyel, vagy építését eddig az időpontig bejelentették az egyszerű bejelentés szabályai szerint.

A módosítás emellett felhatalmazást ad a kormánynak rendeletalkotásra a filmtámogatás és a látvány-csapatsportok támogatása korlátjának meghatározására.
Emellett adómentessé válhat a nemzetiségi pedagógusképzésben résztvevőknek, pályázat alapján nyújtott ösztöndíj.

A módosítás 10 millió forintos összegkorlátot határoz meg arra a lakáshitelre, amely után a munkáltatónak nem kell kamatkedvezményből származó jövedelmet megállapítania. A javaslat emellett törli a feltételrendszerből a méltányolható lakásigény követelményét.
A változtatás lehetővé teszi, hogy a jövőben jellemzően munkabérként adózó cafeteria juttatások értéke ne módosítsa úgy a munkáért járó jövedelem adóalapját, hogy azzal a munkáltató rosszabbul járjon.

(KIEMELT KÉP: INTERNET)

Vélemény, hozzászólás?

  • A gyalogosok védelme?!- Interjú Gál Józseffel (Nagyító)
  • Tisza István emlékkonferencia ( Események, Kulturális)
  • Mégis ARC-oskodnak (Események,Kulturális)
  • Az Ökonómia Frontvonalában-Interjú Bod Péter Ákossal (Arcok,Interjúk,Tudományos)
  • Szokások Adventkor (Aktuális)
  • 100 éve történt: az őszi rózsás forradalom (Nagyító)
toggle