Repülve, mint a madarak- Interjú Kovács Endre sárkányrepülő pilótával

Kovács Endrével, többszörös Magyar Kupa győztes, a 2016-os EB-n ezüstérmet szerző sárkányrepülő pilótával beszélgettünk e kevésbé elismert sportágról. Interjú.

 

 

– Mióta foglalkozik sárkányrepüléssel? Mi vitte ehhez a sporthoz?

– Éppen 20 éve. Rendszeresen azt álmodtam hogy úgy repülök mint a madarak, hason fekve, a karjaimmal csapkodva, hasonlóan pl. a Csőrmesterhez a Dr. Bubó című rajzfilmből.
Nagyon tetszett ez a dolog és szerettem volna éberen is valami ilyesmit csinálni, de az addigi repülőgépes élményeim nem adtak pont ilyen és ennyire szabad élményt. Később egy barátom javasolta a sárkányrepülést és tényleg, ez a sport visszaadja azt az érzést mintha a saját szárnyunkkal repülnénk. Ezek az álmok később elmaradtak, tehát teljesen át került a dolog az álmokból a valóságba.

– A sárkányrepülő sportnak két ismert szakága a motoros és a gyalogos sárkányrepülés.
Melyek a legfőbb különbségek e két szakág között?

– Valahogy fent kell maradni a levegőben, ezt meg lehet oldani motorral vagy vitorlázva. Nekem az utóbbi tetszik jobban, nem zörög hátul semmi, csak a szél zúg kicsit. Nekünk olyan helyeket kell találnunk ahol a levegő felfelé áramlik és így tudunk felemelkedni, majd a szerzett magasságot kihasználva siklunk új emelkedő helyeket keresve.

– A 2016-ban EB ezüst érmet szerző magyar csapat tagja volt.
Milyen eredményeket tudhat még magáénak?

– Háromszor nyertem Magyar Kupát, egyszer Magyar Bajnokságot, Európa Bajnokságon 12. helyem volt eddig a legjobb egyéniben, amikor Macedóniában síkvidéken rendezték a világversenyt, ez kedvező nekünk magyaroknak a szokásos magashegyi versenyekhez képest, amelyiken mi mindig egy kicsit tapasztalatlannak számítunk.

– Milyen lehetőségek adódnak Magyarországon a repülésre?

– A sárkányrepülésnek az az egyik legnagyobb előnye a többi repülős sporthoz képest (ebben a siklóernyőzés is hasonló) hogy nem kell hozzá semmilyen külső segítség, otthon van a repülő, ha az időjárás is megfelelő és van egy erre alkalmas hegy a közelben akkor máris indulhat a pilóta repülni teljesen szabadon. Itthon van néhány hegy amiről lehet repülni, vagy repülőtérről motoros sárkány vontatásból. Földről csőrlésből is levegőbe lehet kerülni, de ezt itthon inkább csak képzésre használják

– Több repülési rekordot is tart hazánkban. Kérem, ismertesse ezeket.

– Alapvetően két féle rekord van, az előre meghatározott útvonalon és a spontán repült szabad távok, bár ezek még nem hivatalosak. Előbbiben 150km-es háromszöggel, 150km-es hurokkal (elrepülni valahova, majd vissza) magyar rekordot, szabad háromszögben és hurokban pedig 200-200km-el tartom a legnagyobb repülések listáját . Ezeken kívül még sebességi rekordjaim vannak.
A sebesség nálunk is fontos szám, mert ez mutatja meg a repülés hatékonyságát, amibe azért az időjárási helyzet is beleszól.

– Hogyan látja a sárkányrepülő sport jelenlegi helyzetét és jövőjét?

– A sárkányrepülő sport helyzete nem a legjobb, mivel kevesen vagyunk. Sajnos kevés növendék jön és nagy a lemorzsolódás, a régiek pedig kiöregednek.

-Mik a tervei a sporton belül, a jövőre nézve?

– A versenyzésen kívül oktatok, de nem a kezdőket hanem a haladó távrepülő pilótákat hatékonyabb repülésre amit a saját versenyen kívüli repülésein is ki tud használni olyan formában hogy kevesebb próbálkozásból többet, nagyobbat tudjon repülni, de főleg versenyeken jobb eredményt tudjon elérni.

 

(KIEMELT KÉP: a 2016-os EB díjkiosztója. Balról látható a magyar csapat. Kovács Endre fb oldala)

Vélemény, hozzászólás?

  • Konferencia Lengyelország szuverenitásának centenáriuma alkalmából (Események,Közéleti)
  • Hellyel és mértéktelenül (Események,Közéleti)
  • Nikola Tesla- az elektromosság úttörője (Nagyító)
  • Az Ökonómia Frontvonalában-Interjú Bod Péter Ákossal (Arcok,Interjúk,Tudományos)
  • Ady Endre: Átkozott Gondolat (Heti Vers)
  • 100 éve történt: az őszi rózsás forradalom (Aktuális, 100 éve történt))
toggle