Zenthe Ferenc Emlékév Salgótarjánban

Press77, MTI- A száz éve született Zenthe Ferenc színművész, a nemzet művésze emlékéve lesz az idei Salgótarjánban: a nevét viselő színház és a város önkormányzata csaknem húsz programot rendez.

Zenthe Ferenc (Jobbra), a 2×2 néha 5 című filmben.

Az emlékévben egyebek mellett drámapályázatot írnak ki, könyvet jelentetnek meg, de elkészül a Zenthe-tortaszelet és kiadják a Zenthe-emlékérmet is.

– hangzott el a programokról tartott keddi sajtótájékoztatón Salgótarjánban.

Ifjabb Zenthe Ferenc, az emlékév fővédnöke felidézte:

Édesapámat mindig is szeretet vette körül és neve a későbbi generációk számára is ismert maradt. Ezért sokat tesz a salgótarjáni társulat is.

Simon Lajos, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház igazgatója az emlékév eseményeit ismertetve elmondta: januárban nyílt drámapályázatot hirdetnek meg, olyan műveket várnak, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat, emellett megjelentetik a salgótarjáni színjátszás és a Zenthe Színház történetét feldolgozó könyvet is.
 A városi Dornyay Béla Múzeum kiállítást rendez áprilisban, a színház pedig a tájelőadások helyszínein vándorkiállításon mutatja be névadója életét.

Ősszel diákok számára szerveznek vetélkedőt Salgótarján színjátszásából és Zenthe Ferenc életéből.

Április 23-án, Zenthe Ferenc születésnapjának előestéjén díszvacsorát tartanak jeles színházi személyiségek, pályatársak és a nemzet színészei részvételével a művelődési központ üvegcsarnokában.

Zenthe Ferenc (1920-2006) Salgótarján salgóbányai városrészében született. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a “Föltámadott a tengerben”, játékfilmben utoljára a “Magyar vándor” című filmben szerepelt 2004-ben. Legnagyobb ismertséget hozó filmsorozata “A Tenkes kapitánya volt”, szerepelt a “Szomszédok” című teleregényben és “A Szabó család” című rádiósorozatban is.


    Zenthe Ferenc tiszteletére Salgótarjánban 2006-ban emlékparkot alakítottak ki, ahol két évvel később mellszobrát is felavatták. 2012-től minden évben Zenthe-emléknapot szerveznek, a 2012-ben megalakult színház Zenthe Ferenc Emlékplakett elnevezéssel alapított díjat. Salgóbányán emlékszobában is bemutatják a nemzet színésze gyerekkorát, életét, munkásságát, 2015-ben pedig létrejött a Zenthe Szalon, ahol kamara- és pódiumestek, felolvasó színházi estek kapnak helyet.

Vélemény, hozzászólás?

Betekintés a következő cikkbe

Az erdei fülesbagoly lett az év madara

vas jan 12 , 2020
Press77, MTI- Az erdei fülesbagoly(Asio Otus) lett az év madara, a voksoláson részt vett még a füleskuvik és az uráli bagoly. Az erdei fülesbagoly közepes termetű, álcázó mintás tollazatú, hosszú felmereszthető tollfülű bagoly, Európában, Ázsiában, Északnyugat-Afrikában és Észak-Amerikában egyaránt költ. A világállomány mintegy 28 százaléka él Európában. Magyarország leggyakoribb bagolyfajának […]

Belépés

Press77 Facebook

  • A Press77 magazin megújult formában és tartalmakkal indult újra.
  • Jó olvasást és hasznos informálódás kiván minden kedves olvasójának a
  • Press77 szerkesztősége.
toggle