A 64. évvel ezelőtt kitört forradalom kitöréséhez nagyban hozzájárult a
Magyar Írok Szövetsége. Róluk szól cikkünk.
Az 1945-ben megalakult Szövetségben 1949-től kezdve csak párttagok lehettek tagok (MDP), ez egészen az 1956. szeptember 17-i közgyűlésig így is maradt. Ekkor azonban újból beválasztottak olyan írókat a vezetőségbe, akik nem voltak a pártnak tagjai. Ekkor lett ismét elnök Veres Péter.
Társelnöki pozíciót Háy Gyula és Tamási Áron, a főtitkárit Erdei Sándor töltötte be.
Igaz, 1955-től kezdve már a szövetség megütött egy bátrabb hangnemet. Bár a tagok közt sokan voltak a párt tagjai, a hatalom jelöltjei a szavazáson – amelyen a Szövetség tagjainak fele, 203 író vett részt – sorra kiestek.
A 25 fős elnökségbe hat népi író került (a kapott szavazatok sorrendjében Illyés Gyula,
Tamási Áron, Németh László, Veres Péter, Szabó Lőrinc és Szabó Pál.
A korábban mellőzött írók közül beválasztották Kassák Lajost, Ignotus Pált és
Tersánszky Józsi Jenőt. A párt patronáltja, Darvas József nem kapott helyet az elnökségben.
Az 1956-os események idején a Magyar Írók Szövetségének tagjai, illetve küldöttei aktív részesei voltak a forradalmat előkészítő eseményeknek, a felkelés történéseinek. Különböző politikai irányzatokat képviselve kiálltak a forradalom eszményei mellett. Jelen voltak a Petőfi Kör ülésein.
Október 23-án, a Bem-szobornál zajlott nagy tüntetésen Veres Péter olvasta fel a Szövetség határozatát, amelyben követelték Nagy Imre visszatérését a kormányba.
Október 23-án Déry Tibor többször is felhívta Nagy Imrét, sürgetve, hogy mielőbb álljon a tömeg elé.
Október 27-én művészek egy csoportja, köztük számos író (például Benjámin László, Déry Tibor,
Háy Gyula, Illyés Gyula, Veres Péter és Zelk Zoltán) memorandumban kéri Nagy Imrét, hogy hirdessen fegyverszünetet. A művészek, illetve Nagy Imre régi híveinek egy küldöttsége jelentős szerepet játszhattak abban, hogy az ingadozó miniszterelnök végül elfogadta a tanácsot és elismerte a forradalmat.
November 2-án a szövetség taggyűlést tartott. A forró hangulatú ülés csaknem leváltotta a csak másfél hónapja megszavazott, ekkor már mérsékeltnek számító vezetőséget. A forradalom mellett álló más szervezetek ekkorra már többnyire radikalizálódtak. Néhány új tagot azonban mégis beválasztottak:
Féja Gézát, Keresztury Dezsőt, Sinka Istvánt, Kodolányi Jánost, Lakatos Istvánt,
Rónay Györgyöt.
November 4-én néhány perccel reggel 8 óra előtt Háy Gyula beolvasott a Kossuth Rádióban magyarul, angolul, németül és oroszul egy segélykérő felhívást, amelyet a rádió elhallgatásáig többször megismételtek.
A forradalom bukása után az szövetség hű maradt a meghirdetett eszményekhez: az
1956. december 28-án tartott közgyűlésen Tamási Áron felolvasta az írók “Gond és hitvallás” című nyilatkozatát, amelyben hitet tettek követeléseik mellett.
E közgyűlésen hangzottak el Déry Tibor híressé vált mondatai:
“Senki nem vitatja ebben az országban, hogy volt, aki kihasználta, volt, aki visszaélt a forradalommal, s hogy külföldön is, belföldön is akadtak, akik a maguk üzleteit kötögették a népfelkelés cégére alatt. De az árnak irányát vajon a szenny szabja-e meg, amelyet magával sodor?”
1957. január 17-én kormány rendeletben oszlatták fel a Magyar Írók Szövetségét,
a következő indoklással:
“Nyíltan szembehelyezkedtek a konszolidációs törekvésekkel, a Magyar Népköztársaság érdekeivel ellentétes tevékenységet fejtettek ki.”
Számos írót ítéltek súlyos börtönbüntetésre. Többek közt Déry Tibort, Fekete Gyulát,
Háy Gyulát.
Az igazsághoz tartozik, hogy a Szövetség 1959-ben újjá alakulhatott, de ez már egy másik történet…
(Forrás:Wikipedia, mek.oszk.hu KIEMELT KÉP: hirado.hu – a szövetség taggyűlése)