Lemondott a holland kormány

Lemondott a holland kormány

Press77/ MTI – A hónapok óta tartó családtámogatási botrány miatt lemondott a holland kormány.

A Mark Rutte vezetésével kormányzó holland koalíciós kormány beadta lemondási szándékát.

Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat, derült ki a miniszteri tanács ülését követően, pénteken.

2012-től kezdődően több száz család ütközött súlyos anyagi problémákba, miután a holland adóhatóság megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket, csalóként kezelve őket.

 Ez a legtöbb esetben olyan családoknál fordult elő, ahol a szülők kettős állampolgárok.

A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottsága is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag.

 

“A vizsgálóbizottság szerint a jelenlegi harmadik és a korábbi Rutte vezette kormányok is felelősek az ártatlan családoknak okozott megpróbáltatásokért.”

 – írta a helyi sajtó.

 

Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket.

A Dutchnews nevű  hírportálnak adott nyilatkozataikban a szülők mentális zaklatásról, továbbá “etnikai alapú profilozásról” számoltak be.

A kormány lemondásához az is hozzájárult, hogy csütörtökön lemondott Lodewijk Asscher a holland Munkáspárt vezetője, aki a korábbi Rutte-kormányok idején szociális ügyekkel foglalkozó miniszter volt.

Eric Wiebes gazdasági miniszter pénteken azonnali hatállyal távozott tárcája éléről, posztját Cora van Niewenhizen eddigi infrastrukturális ügyekkel foglalkozó miniszter vette át.

 

Televíziós nyilatkozatában Rutte megerősítette, hogy benyújtotta lemondását Sándor Vilmos holland királynak, aki azt el is fogadta.

A kormányfő a botrányt az egész politikai rendszer kudarcának nevezte, és kiemelte, hogy a felelősség nemcsak őt, hanem az egész koalíciós kormányt illeti, így nem mond le arról, hogy továbbra is ő maradjon az ügyvivői kormány élén.

(Kiemelt kép: a holland kormány honlapja)

Nagyitó