Gyilkos anyák  (18+)

Gyilkos anyák (18+)

Debütáló szerzőnk írása, a téma érzékenysége miatt csak erős idegzetű, felnőtt olvasóinknak ajánlott.  További írások a szerző blogján olvashatóak. A szerző szülésznő, szociális munkás.

 

Sorozatom mostani szereplőjével, akit nevezzünk Bibinek, egy cigány-telep, vagy faluszéli rezervátum félében, szegregátumban, (ami tudjuk nincs is) találkoztam. Időnként többen ellátogattunk ismeretterjesztő előadásokat tartani, családtervezés, fogamzásgátlás, babaápolás témában.

A környezetet nehéz érzékletesen leírni annak, aki nem járt még ilyen helyen, de azért megpróbálom. Kocsival alig megközelíthető földutakon lehet bejutni a területre.

Időjárás függvényében uralkodik a kerékkötő sár, vagy a fél méter mély homok, por. A házak kicsik, düledező falúak. Sok helyen nincs üveg az ablakon, télen a meleget kartonpapírral igyekeznek benntartani.

Az ajtók kicsik, pattog le a félfáról a festék, az ajtót függöny gyanánt egy koszos rongydarab helyettesíti nyáridőben. Az udvaron mindenfelé eldobált, törött, műanyag játékok, koszlott szőnyegek, szétbuherált, rossz műszaki cikkek, szemét hegyek, legyek vannak. Minden udvarhoz tartozik 2-3 fakó szőrű, girhes, keverék kutya. Árnyat adó fát, vagy bokrot nem látni, csak a kopár keményre taposott földet. Csend az nincs, mert vagy a sok gyerek sír, kiabál felváltva, vagy szól a rádióból, CD-ről a mulatós zene.

Víz sem a házban, sem az udvaron nincs, azt ceglédi kannában hordják közkútról.

Egy udvarban több lakás is van, igaz egyik-másik nyári konyhának, sufninak, ólnak sem felelne meg. A lakások jó esetben szoba konyhások, ideális esetben egy lakást egy család lakja, de nem ritka 3-4 generáció együttélése sem. A házak földesek, azokra terítenek vagy linóleumot, vagy szőnyeg félét. Fűteni román kályhával tudnak, ami egyben főzési alkalmatosság is. Ezenkívül a legnagyobb területet az ágyak foglalják, ahol többen alszanak együtt. Szekrény, ha egy van az már jónak számít, abban van a ruha is, edény is. Van, ahol nincs asztal se, szék se, így az ülés és étkezés is az ágyban történik.

Ha vendég érkezik odébb túrják az ágyneműt, és úgy kínálják hellyel.

A falak színesre vannak festve, de tarkállanak a penész folttól, a málló vakolattól. Ezektől terjeng a dohszag, ami keveredik a füsttel, a dohány és ételszaggal, amitől rettentő nehéz az egész lakás levegője, amit napfény is alig ér a picike ablakon keresztül. A mosogatást, mosást, tisztálkodást jó időben az udvaron végzik, közmű hiányában dolgukat végezni a ház mögötti budira járnak.

A kép illusztráció. Pixabay.com

Ilyen helyen ismertem meg Bibit. Az ő lakásuk rendezettebb a többiekétől. Élettársával ketten laknak egy szobában, ahová most várnak egy újszülöttet. Szívesen mos, főz, takarít. Szentképekkel, a gyerekei fotóival, meg művirággal van teleaggatva a fal.

Van ágyuk, asztaluk, székük, szekrényük, gáztűzhelyük, meg tévéjük is.

Bibi gyönyörű égő szemű, hosszú fekete, már-már kék hajú, folyton mosolygós fiatal cigány lány. Negyedik gyerekét várja. Már az első alkalommal szimpatikusak lettünk egymásnak, mégis csak a harmadik látogatásnál mert közelembe jönni. Látszott rajta, hogy valami nyomja a lelkét, amit szívesen kitenne, elmondana. Így én lettem a kiválasztott. Kérdeznem kellett, hogy megnyíljon a lelke, megtalálja az első mondatokat, hogy azután gáttalanul kiszakadjon belőle a múlt, a fájdalom.

Mikorra várod a kisbabád Bibi?
– Ó, van még 4 hónapom.
Félsz a szüléstől?
– Dehogy félek! Egészséges vagyok, hamar, könnyen szülök.
Látom sok gyerek szaladgál itt körülötted az udvaron. Melyik a tiéd?
– Egyik sem. Ők a férjem testvérei, unokatestvérei.  Az enyémek intézetben és nevelőszülőnél vannak.
Akarsz róluk beszélni?
– Persze, hisz nagyon szeretem őket, és azon vagyok, hogy minél előbb nálam legyenek. Együtt az egész család.
Mekkorák a gyerekeid?
– A nagylányom 14 éves. Bentlakásos nevelőotthonban van, mert fejlesztésre szorul. Rossz a hallása, nehezen beszél, nehezen tanul.
14 éves a nagy lányod? Olyan nagy? Te hány éves vagy Bibi?
– 28 vagyok.
Értem. Mekkorák a többiek?
– A kisfiam 6 éves, a középső gyerekem 10 éves lenne, de ő meghalt.
– Ó, Istenem, nagyon sajnálom. Mi történt?
Ez az, amiről szeretnék magával beszélni. Látom, hogy maga megérti, és nem ítél el, azért amit tettem, ami történt velem.

Ekkor a bogár szeme teleszaladt könnyel, és esdeklően nézett rám. Most tűnt fel, hogy a szinte infantilis állandó mosoly mögött mennyi szenvedés húzódik meg.

Mondjad Bibi! Hallgatlak!

– A harmadik gyerekemet börtönben szültem meg. Összesen öt évet ültem. Valameddig velem volt a kicsim a börtönben, de nem végig. Mivel nem tudtam apjának, nagyszülőknek, senkinek kiadni, ezért került nevelőszülőkhöz. Amióta szabadultam látogatom amilyen gyakran tudom, csak nagyon sokba kerül az útiköltség, ezért inkább gyakrabban telefonálok a nevelőszülőknek. Érdeklődöm, hogy van a kis drágám. Talán furcsa, de szerettem a börtönkórházban lenni.
Biztonságot nyújtott. Meg a tudat, hogy a szívem alatt hordott gyerekemnek apja vár kinn, és együtt lehetünk majd boldog család, amikor letelik az a büntetés, amit második gyerekem meggyilkolásáért kaptam.
A szülészet személyzete sokáig nem tudta mire vélni állandó jókedvem okát, hisz mindig fülig ért a szám. Azt mondták olyan vagyok mintha legalább 20 centivel a föld fölött repkednék. Amikor eljött a szülés ideje, azt mondta a szülésznőm, (aki nagyon hasonlít magára), hogy sok szülést látott már, de ilyet még soha. Szokatlan, hogy valaki nem szenvedéssel, fájdalommal, kínok közt, kiabálva, nehezen éli meg a szülést, hanem kifejezett eufóriában, hangosan csacsogva, végig nevetve, vidáman, szeretettel hozza világra gyermekét.

A bűncselekményemről, előzményeiről, a részleteiről sokáig nem beszéltem. Minek is? Tudtam nem hinnének nekem. Nem volt a családomban soha senki, még az anyám sem, akinek ha panaszkodtam, igazat adott volna nekem. Csak a börtönben, amikor megvolt a kellő fizikai, és időbeli távolság apámtól, akkor villantak be, az elnyomott gyerekkori emlékek, történések. Akkor és ott kezdtem azt érezni, hogy nem mindenért egyedül én vagyok a felelős, ami miatt 5 évet börtönben kell töltenem. Mégis csak akkor kezdtem beszélni, amikor megtudtam, hogy apám otthon folytatja kisebb lány testvéreimmel, amit velem, mint legidősebbel kezdett.

Először 13 éves koromban erőszakolt meg, majd 2-3 naponta rendszeressé vált a dolog. A kezdeti fájdalmak és verések után szinte imponált, hogy apám kitüntet a figyelmével. Szépnek, fontosnak, csábosnak éreztem magam. De azt is tudtam a viszonyt apámmal közös családi titokként kell kezelni, mert ha árulkodom apámat börtönbe viszik. Akkor ki fog a családról gondoskodni? Pedig apám sosem járt dolgozni. Mindig volt valami baja. Azt sem volt szabad megmondani ki az első gyerekemnek az apja, akit 14 évesen szültem. Azt kellett elhitetni a környékbeliekkel, hogy egy szomszéd falubéli magyar fiú, aki nem is tud róla, hogy terhes vagyok. A kisbabám néhány évig elvolt a sok apró gyerek, a kisebb testvéreim között, de amikor apámék látták, nem úgy fejlődik sem a mozgása sem a beszédje, mint a többinek, akkor a védőnő tanácsára kerestek neki fejlesztő hetes óvodát, bent lakásos gyermekotthont. 18 éves koromra ismét várandós lettem, ismét az apámtól. Próbáltam titkolni ameddig lehetett, de apám elől, akivel rendszeres szexuális életet éltem, nem sokáig tudtam rejteni az állapotom. Ahogy közelgett a szülés ideje, apám egyre jobban bezárt a házba, közösségbe nem engedett, még a boltba sem mehettem. A szülés megindulását a görcsök jelentkezéséről vettem észre. Apám is felfigyelt rá, hogy gyakran járok az udvari árnyékszékre, amelyen nem volt ajtó, de még egy rongy függöny sem. Akkor apám mindenkit elküldött otthonról.

Azt mondta haza ne merjen jönni senki, amíg ő nem megy értük.

Amikor elfolyt a magzatvizem, apám a kinti budira ülő helyzetben kikötözött. Kezeimet előre le az alaplaphoz, mellem alatt a hátsó oszlopokhoz, számat pedig szétfeszítve, hogy levegőt kapjak valamennyit, de segítségért kiabálni ne tudjak. A szülést 20 méterről nézte végig a ház sarkától. Mindketten hallottuk, amikor az újszülött csobbanás szerűen ráesett a fekália halomra, majd azt is, hogy felsírt. A méhlepény távozásakor, még sírt, de hangja egyre gyengébb lett, míg teljesen el nem némult. Innen még fél órát várt az apám, akkor oldozott el. Félájult voltam, mert erősen véreztem, de jobban a gyerekem miatt sírtam.

A további részleteket nem tudom időrendben és hitelesen Bibi szavaival elmondani, mert vagy Bibinek, vagy nekem innen kiesett a kronológia. Egymást átölelve hosszú percekig összeborulva sírtunk.
Az biztos, hogy a halott újszülöttet megtalálták, akinek elhamvasztásához apja ragaszkodott.
Bibi a szülés után elszökött otthonról. Mindent el akart felejteni. Csak egy szerető férjet, sok gyereket, szép családot akart. A bűncselekmény, és a börtönbe vonulás között eltelt 3 év, így amikorra bevonult a szíve alatt az élettársa gyerekét hordta.

Csoda-e, hogy ennyire örült, amikor a nem vérfertőző kapcsolatból fogant, egészséges gyerekét, ha börtönben is, de biztonságban szülhette meg?
Amikor elvitték tőle a harmadik gyerekét, feljelentette az apját. Mert apja hiába hamvasztatta el a bizonyítékot, Bibi nagy gyerekétől tudtak DNS mintát venni és bebizonyosodott, hogy a gyerek apja a nagyapja egyben. Azóta ő is börtönben van.

Ez az írás egy sorozat része, mely következő része nem sokára megjelenik a Press77 magazinban.

 

 

 

 

Valós Világ