Kultúra és Közélet

Ülésezett a Nemzeti Választási Bizottság

MTI / Press77 – A Nemzeti Választmányi Bizottság(NVB) Rádi Péter lemondása óta először tartott ülést, melyen jegyzőkönyvben vették tudomásul a volt elnök döntését. Ezen felül több ponton is módosították az ügyrendjüket.

Rádi Péter 2015-től volt az NVB tagja, majd Patyi András lemondása után, 2018. augusztus 14-étől az elnöke, azonban február 5-én lemondott a testületben betöltött tagságáról és elnöki tisztségéről is.

Ezt szerdán jegyzőkönyvi döntéssel tudomásul vette a bizottság.

A testületbe Rádi Péter helyett soron következő póttagként Téglási András ülhetett be, aki a szerdai ülésen már részt is vett. A testületet az új elnök megválasztásáig Bozsóki Éva elnökhelyettes vezeti.

Az NVB elnökei

Németh János (1990–1997)

Kukorelli István (1997–1999)

Máthé Gábor (1999–2002)

Ficzere Lajos (2002–2006)

Szigeti Péter (2006–2010)

Bordás Vilmos (2010–2013)

Patyi András (2013–2018)

Rádi Péter (2018–2021)

 

Az Országgyűlés új szabályként határozta meg, hogy az NVB elnökének döntése alapján csökkenteni kell annak a tagnak a tiszteletdíját, aki az előző naptári évben az ülések legalább 20 százalékáról igazolatlanul távol maradt. Az ülésről való távolmaradás igazolásának részletes szabályait a bizottságnak az ügyrendjében kellett meghatároznia, ez a szerdai ügyrendmódosítással megtörtént.

 A Parlament a választási eljárásról szóló törvény tavaly decemberi módosításakor arra is megteremtette a lehetőséget, hogy a jövőben az NVB ülése az elnök döntése alapján elektronikus kommunikációs eszközök igénybevételével is megtartható legyen, de továbbra is hatályban maradt az a szabály, hogy a választási bizottság ülése nyilvános.

 Az NVB-nek az elektronikus ülésezés részletszabályait az ügyrendjében kellett meghatároznia, a tagok ezt is megtették ezen ülésnapon.

Amennyiben egy ülés a digitális térben zajlik, azt a Nemzeti Választási Iroda közvetíti, a saját székházából.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tagoknak nem kell személyesen megjelenniük az ülésen, de az érdeklődők csak az NVI székházában, kivetítőn követhetik nyomon azt.

(KIEMELT KÉP: INTERNET)

Legfrissebb

2 perc olvasási idő
3 perc olvasási idő
3 perc olvasási idő
  • Köszöntjük a Press77 Magazin főoldalán!
  • Az újság havi megjelenésre állt át.
  • Az új tartalmak minden hónap utolsó vasárnapján jelennek meg.
toggle